Tenisz: még mindig bizonytalan Fucsovics részvétele Madridban

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 19:20
null
Fucsovics madridi szereplése még bizonytalan (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton részvétele kisebb sérülése miatt még mindig bizonytalan a jövő heti, 7.5 millió euró (2,85 milliárd forint) összdíjazású salakpályás madridi tenisztornán – adta hírül az MTI.

 

Az első számú magyar férfi teniszező a közmédiának elmondta: már múlt héten, a barcelonai torna szerdai játéknapján érezte, hogy kisebb egészségi problémája van, és bár akkor még nyert, illetve továbbjutott, a következő fellépésén, a nyolcaddöntőben már kikapott. Azt követően pedig az a döntés született, hogy a héten zajló müncheni tornát kihagyja, mert „fő az egészség”.

„Pár edzést ki is kellett hagynom, de napról napra jobban érzem magam. Hét végén már kezdődne a madridi torna, ott elvileg a selejtezőben vagyok, de még mindig nem tudom, hogy elmegyek-e. Remélem, hogy tudok játszani, de az is lehet, hogy csak az azt követő héten, Rómában térek vissza” – mondta. Hozzátette: péntek este sorsolnak Madridra, addig meg kell hozniuk a végső döntést.

Fucsovics az idei teljesítményét közepesre értékelte, mert volt ugyan egy-két jó eredménye, de volt pár fájó veresége is.

„Utóbbiak fontos meccsek voltak, ha azokat megnyertem volna, két-három összecsapásról beszélek, akkor azt mondanám, hogy jó évem van. De nincs még vége, a szezon felénél járunk, remélem, hogy a Grand Slam-versenyeken fogok villantani” – nyilatkozta. A világranglistán 48. játékos hozzátette: a formáját mindig próbálják kihegyezni a GS-tornákra, viszont idén a Roland Garroson 90, Wimbledonban 360 pontot kell megvédenie, ami nyomást gyakorol majd rá.

Balázs Attila több mint egyéves kényszerszünetet követően (krónikus Achilles-ín-gyulladás miatt tavaly február óta nem játszhatott, január végén pedig megműtötték) hétfőn vereséggel tért vissza a pályára. A teniszező kiemelte: a legjobb formájától egyelőre még messze van, de nagyon sokat dolgozik azért, hogy nyáron már ott tudja folytatni, ahol sérülése előtt abbahagyta. A 33 éves játékos karrierje legjobbjaként 2020 márciusában a 76. volt a világranglistán. Balázs hozzátette, sérülése már a múlté ugyan, de ez majd csak a sorozatterhelés alatt derül ki igazán.

Piros Zsombor vasárnap hátsérülés miatt adta fel a spliti torna döntőjét. A teniszező – aki hétfőn először szerepelt a világranglistán a legjobb 200 között, ahol a 189. helyen áll – kiemelte, hátsérülése nem olyan ütemben javul, ahogyan arra ő és csapata számított.

„Veszélyben van az indulásom a jövő heti challengertornán. Nyolcvan százalék, hogy nem tudok részt venni rajta, ahhoz valami csoda kellene. Inkább pihentetem, és edzünk, készülünk a Roland Garrosig, mert az lesz számomra a fő attrakció” – hangsúlyozta Piros, aki hozzátette, gyógytornára, kezelésekre jár, és bízik abban, hogy mielőbb rendbe jön.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Babosék továbbjutottak az adelaide-i tenisztorna első fordulójából

Tenisz
Tegnap, 7:02

Tenisz: Swiatek veresége is belefért, a lengyelek nyerték a United-kupát

Tenisz
2026.01.11. 16:33

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Tenisz
2026.01.11. 10:18

Gálfi Dalma továbbjutott Adelaide-ben, Udvardy Panna búcsúzott Hobartban

Tenisz
2026.01.10. 08:22

Kínos magyarázkodás a kenyai szövetségtől az egyiptomi szabadkártyája miatt

Tenisz
2026.01.09. 15:10

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54

Szabalenka egészségmegőrzési szempontból idén is hagy majd ki kötelező versenyeket

Tenisz
2026.01.08. 13:06

Egy teljesen fogalmatlan egyiptomi „teniszezőn” röhög a világ

Tenisz
2026.01.08. 11:54
Ezek is érdekelhetik