Tenisz: a szövetség közgyűlése elfogadta az új alapszabályt

GY. F., P. B.GY. F., P. B.
2021.11.07. 16:53
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) rendkívüli közgyűlésén megszavazták a szervezet új alapszabályát, amely arra törekszik, hogy megfeleljen a hatályos magyar jogszabályoknak.

Rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) szombat délelőtt az óbudai Nemzeti Edzésközpontban. Az ülésen elfogadták a szervezet új alapszabályát. Lázár János elnök kiemelte, az eddigi szabályozás minősége összefügg az elmúlt öt, káoszt eredményező év eseményeivel, ezért szükséges egy új szabályrendszer, amely a hatályos magyar jogszabályoknak való megfelelésre törekszik. A közgyűlés a másik előterjesztést is megszavazta, amelynek keretében – a Budapesti Teniszszövetség kivételével – a megyei szövetségeket a szövetség hivatali szervezeti rendszerébe tagozódó megyei igazgatóságok váltják fel.

Bár nem volt hivatalos napirendi pont, a pénzügyi helyzetről is tájékoztatást kaptak a résztvevők. Az MTSZ elnökségének megbízásából végzett önellenőrzés 710 millió forintban állapította meg a szervezet által befizetendő összeget, ebből 178.9 milliót az adóhatóság is hivatalosan felfedett, azt tehát már biztosan be kell fizetni, Lázár konkrétan felsorolta a könyvelési hibákat és az elszámolási problémákat.

A szövetség vezetősége a 2016 és 2020 közötti időszakra azért rendelt el áfa-önellenőrzést, mert „alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetősége nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát”. Tekintettel arra, hogy a szövetségnek nincs fedezete az összeg befizetésére, ismét a kormányhoz kell fordulnia segítségért.

A közgyűlés részletes beszámolóját itt olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Négy elnökjelölt közül választhat a Magyar Teniszszövetség tisztújító közgyűlése

Tenisz
2026.08.07. 09:56

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55