Tenisz: Djokovics játék nélkül negyeddöntős Párizsban

Vágólapra másolva!
2021.11.04. 23:22
null
Djokovics játék nélkül jutott nyolc közé Párizsban (Fotó: AFP)
A világelső Novak Djokovics játék nélkül bejutott a negyeddöntőbe a Párizsban zajló férfi ATP-tenisztornán.

 

A szerb sztár – aki a második fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta – azért lett „szabadnapos” a francia fővárosban, mert ellenfele, a közönségkedvenc Gaël Monfils közelítőizom-sérülés miatt nem áll ki ellene.

A 35 éves Monfils szerdán nagy csatában, 2:6, 7:6, 6:2-re legyűrte honfitársát, Adrian Mannarinót, és a 2 óra 20 perces meccs után az ultrahangos vizsgálat mikroszakadásokat mutatott ki a combjában.

A második helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyev és a negyedikként rangsorolt német Alexander Zverev is három játszmában jutott tovább a nyolcaddöntőből. Medvegyev az amerikai Sebastian Kordát győzte le 1 óra 51 perces mérkőzésen, míg az olimpiai címvédő Zverevnek a második szettben 6:5-nél két játszmalabdája volt a bolgár Grigor Dimitrov ellen, de ezeket nem tudta kihasználni, majd ellenfele a rövidítésben egyenlített, így a németnek is a harmadik felvonásban kellett kiharcolnia a továbbjutást, ami 2 óra 46 perc után sikerült neki.

 

ATP-TORNA, PÁRIZS (3 millió euró, kemény pálya)
Nyolcaddöntő

Djokovics (szerb, 1.)–Monfils (francia, 15.) játék nélkül
Medvegyev (orosz, 2.)–Korda (amerikai) 4:6, 6:1, 6:3
A. Zverev (német, 4.)–Dimitrov (bolgár, 16.) 7:6 (7–4), 6:7 (3–7), 6:3
Ruud (norvég, 6.)–Giron (amerikai) 6:2, 6:1
Hurkacz (lengyel, 7.)–Koepfer (német) 4:6, 7:5, 6:2
Duckworth (ausztrál)–Popyrin (ausztrál) 7:6 (8–6), 6:4
Fritz (amerikai)–Norrie (brit, 10.) 6:3, 7:6 (7–3)
Gaston (francia)–Alcaraz (spanyol) 6:4, 7:5

A negyeddöntő párosítása
Djokovics (szerb, 1.)–Fritz (amerikai)
Hurkacz (lengyel, 7.)–Duckworth (ausztrál)
A. Zverev (német, 4.)–Ruud (norvég, 6.)
Medvegyev (orosz, 2.)–Gaston (francia)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
14 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik