Garros: Kvitová visszalépett a sajtótájékoztatón szerzett sérülése miatt

V. J.V. J.
2021.06.01. 18:41
null
Petra Kvitová szokatlan okból kénytelen visszalépni a Roland Garrostól (Fotó: AFP)
A sajtótájékoztatón elszenvedett bokasérülése miatt visszalépett a francia nyílt teniszbajnokságtól Petra Kvitová.

 

A kétszeres wimbledoni bajnok cseh játékos, Petra Kvitová – aki a Roland Garroson 2012-ben és 2020-ban az elődöntőig jutott – az első fordulóban a selejtezőből főtáblára kerülő belga Greet Minnent három szettben győzte le, és nem sokkal a mérkőzés után sérült meg, amikor a sajtóval szembeni kötelezettségének tett eleget.

A 11. helyen kiemelt teniszező kedden a Twitteren jelentette be, hogy nagyon csalódott, de be kell fejeznie szereplését, mert asajtótájékoztatón elesett, és a bokája azóta sincs rendben. Az MRI-vizsgálatot követően a stábjával történt egyeztetés után hozta meg a fájó döntést, mivel – mint azt jelezte – „nem lenne bölcs dolog”, ha ebben az állapotban erőltetné a játékot.

Visszalépésének köszönhetően a világranglista 1096. helyén álló orosz Jelena Vesznyina játék nélkül jutott a harmadik fordulóba.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
2026.06.08. 08:47

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Nem teljesedett be Chwalinska tündérmeséje, Andrejeva nyerte a Roland Garrost

Tenisz
2026.06.06. 16:57

Fucsovicsék legyőzői megvédték címüket párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.06. 13:16

Roland Garros: Zverev bejutott a döntőbe, csupán egy lépésre van élete első GS-diadalától

Tenisz
2026.06.05. 17:45

Nem lesz orosz házidöntő női egyesben, a selejtezős lengyel játékos jutott be a fináléba a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.04. 19:30
Ezek is érdekelhetik