Tenisz: a labda sem akarta Babos továbbjutását Kontaveit ellen

Vágólapra másolva!
2021.03.08. 11:55
null
Babosnak egy órát sem tartott az egyes (Fotó: Imago)
A Dubaiban zajló női tenisztorna első fordulójában a legfrissebb világranglistán 106. helyen álló Babos Tímea két sima játszmában 58 perc alatt kikapott a hétfőn délelőtt kiadott rangsorban 24. helyet elfoglaló, a tornán 15. kiemeltként rangsorolt észt Anett Kontaveittől, így elbúcsúzott az egyestől. 

Nem tartott sokáig a dubai női tenisztorna egyese Babos Tímea számára, pedig úgy indult, hogy a magyar éljátékos akár meg is lepheti észt ellenfelét, hiszen rögvest az első fogadóelőnyét kihasználta. S itt nagyjából véget is értek az örömteli események Babosnak – legalábbis az első szettben biztosan –, mert Kontaveit nemcsak azonnal visszabrékelt, de másodszor is elvette a magyar lány adogatójátékát, s mindezt viszonylag gyorsan tette, miközben ugyanilyen tempósan hozta a saját szervajátékait, azaz mindössze 20 perc után 4:1-es észt vezetést mutatott a tábla. Három játékkal – és Babos egy újabb elvesztett adogatójátékával – később pedig már azt lehetett leolvasni róla, hogy Kontaveit 32 perc alatt 6:2-re vitte az első játszmát.

A második szett eleinte nem sok különbséget mutatott az elsőhöz képest: Babos brékkel kezdett, majd elvesztette a saját szerváját – egy labdamenet közben pedig Kontaveit egy nem akármilyen pontot hozott össze: Babos szervája után az észt kétségbeesett fogadása ugyan Babos térfelén landolt, ám a labdában akkora „svung” dolgozott, hogy a magyar lány érintése nélkül visszapattant az észt térfelére...

 


 

Amikor pedig még a labda sem akarja, hogy az ember lánya megnyerjen egy mérkőzést, akkor aztán tényleg mondhatjuk, hogy semmi nem jön össze. Babos esetében pedig most – sajnos – ez volt a helyzet, a második játszmában az elsőhöz hasonlóan rendre elbukta az adogatójátékait. Az 58 percig tartó mérkőzésen 31 ki nem kényszerített hibát hozott össze és csupán egyetlen alkalommal tudta megtartani a szervajátékát. Mindez azt eredményezte, hogy Anett Kontaveit könnyedén jutott a torna második fordulójába.

Babos Tímea számára marad a páros, az orosz Veronika Kugyermetovával duót alkotva hétfőn délután lép pályára az Alekszandra Krunics, Alexandra Panova szerb, orosz páros ellen.

WTA-TORNA, DUBAI (kemény pálya, 1 835 490 dollár összdíjazás)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Anett Kontaveit (észt, 15.)–Babos Tímea 6:2, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
21 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik