Australian Open: nézők nélkül folytatódik a torna

2021.02.12. 09:24
null
Egyelőre nézők nélkül folytatódik az Australian Open (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt a következő öt napban nézők nélkül folytatódik Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság – írja az MTI.

 

A szigorú döntésre azért volt szükség, mert Victoria államot péntek éjféltől lezárták, ugyanis a világjárvány Nagy-Britanniából származó vírusvariánsa 13 embert fertőzött meg Melbourne-ben.

Craig Tiley versenyigazgató megerősítette, hogy a pénteki programból hátralévő mérkőzésekre még bemehetnek a nézők, szombattól azonban – egyelőre öt napig – zárt kapuk mögött folytatódik a Grand Slam-torna, a játékosok pedig szombat reggeltől buborékban lesznek, ahogyan az elmúlt hónapokban szinte minden tornán.

„Az elmúlt öt nap egyedülálló élmény volt számukra, a következő öt napban pedig visszatérnek ahhoz, amit már ismernek” – magyarázta Tiley.

Melbourne-ben tavaly 112 napon át tartó, szigorú lezárás volt érvényben, amelynek köszönhetően a napi 700-as esetszámot nullára csökkentették.

Az év első Grand Slam-tornája a tervezetthez képest három héttel később kezdődött, ráadásul a játékosoknak, illetve a szakmai stábok és a háttérszemélyzet tagjainak – több mint ezer résztvevőnek és közreműködőnek – két hetet karanténban kellett tölteniük.

A Melbourne Parkba naponta legfeljebb 30 ezer nézőt engedtek be – ez körülbelül a fele a szokásos látogatottságnak –, de csütörtökön csak 21 ezren voltak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
15 órája

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
Tegnap, 8:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12