Roland Garros: meglepetések a nőknél, Halep és Bertens is kiesett

Vágólapra másolva!
2020.10.04. 16:30
null
Iga Swiatek bravúros győzelmet aratott (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt román Simona Halep a vasárnapi nyolcaddöntőben búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság női versenyétől.


A párizsi Grand Slam-torna 2018-as győztesét nagy meglepetésre a világranglista 54. helyezettje, a lengyel Iga Swiatek búcsúztatta két sima szettben, 69 perc alatt.

A világranglistán második helyezett román játékos ezt megelőzően január 30-án veszített tétmérkőzést, az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjében. A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után a dubai, a prágai és a római tornát is megnyerte.

A két játékos a tavalyi Roland Garroson is a nyolcaddöntőben találkozott, akkor Halep 45 perc alatt 6:1, 6:0-ra győzött.

A 19 éves Swiatek eddigi pályafutása legjobb szereplését produkálja felnőtt Grand Slam-tornán. Párizsban tavaly, Melbourne-ben az idén eljutott a nyolcaddöntőig, de a negyeddöntőben most játszhat először.

Hasonlóan nagy bravúrt ért el a világranglista 159. helyén álló Martina Trevisan, aki 6:4, 6:4-re nyert az ötödik kiemelt holland Kiki Bertens ellen. A 26 éves olasz hölgy életében először vert meg top 10-es játékost, két nap múlva ő is az első GS-negyeddöntőjében léphet pályára, és a Roland Garros után biztosan feljön az első százba a WTA rangsorában.

Trevisan mellett szintén a selejtezőből indulva jutott el a negyeddöntőig Nadia Podoroska, aki a legjobb 16 között szetthátrányból felállva kerekedett a cseh Barbora Krejcíková fölé. A 23 éves argentin hölgy 2004 óta az első argentin a Roland Garros negyeddöntőjében, és kiugró szereplésének köszönhetően bő egy hét múlva már őt is az első százban jegyzik majd a világranglistán, amelyen jelenleg a 131. helyen áll. Következő ellenfele az ukrán Elina Szvitolina lesz.

A Roland Garroson negyvenkét év után most először jutott be két, egyaránt a selejtezőből induló játékos a legjobb nyolc közé.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ
NŐI EGYES

Swiatek (lengyel)–Halep (román, 1.) 6:1, 6:2
Trevisan (olasz)–Bertens (holland, 5.) 6:4, 6:4
Szvitolina (ukrán, 3.)–Garcia (francia) 6:1, 6:3
Podoroska (argentin)–Krejcíková (cseh) 2:6, 6:2, 6:3
A HÉTFŐI PROGRAM
Dzsabur (tunéziai, 30.)–Collins (amerikai)
Ferro (francia)–Kenin (amerikai, 4.)
Kvitová (cseh, 7.)–Csang Suaj (kínai)
Siegemund (német)–Badosa (spanyol)

NŐI PÁROS
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Mitu, Tig (románok) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik