Roland Garros: a Halepet is kiejtő lengyel a női döntőig menetelt

Vágólapra másolva!
2020.10.08. 17:10
null
Iga Swiatek az első lengyel Grand Slam-döntős a profi éra kezdete óta (Fotó: AFP)
A francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjében a lengyel Iga Swiatek az argentin Nadia Podoroskát búcsúztatta, ezzel bejutott a döntőbe.

Mindkét teniszezőnő óriási meglepetést okozva jutott el az elődöntőig: Swiatek többek között az első helyen kiemelt Simona Halepet is búcsúztatta, Podoroska pedig az idei Roland Garros előtt még sohasem nyert Grand Slam-torna főtábláján mérkőzést.

A WTA-rangsorban 131. argentin játékos az összecsapás elején nem tudott ellenállást kifejteni, így Swiatek hamar elhúzott 3:0-ra. Podoroska ezután valamivel nagyobb küzdelemre késztette ellenfelét, aki viszont így is könnyedén nyerte meg az első játszmát. A meccs képe a folytatásban sem változott jelentősen, Swiatek a második szett elején 4:0-ra lépett el, s bár ezután Podoroska elvette az adogatását, a 19 éves lengyel azonnal visszabrékelt, aztán 6:1-gyel lezárta a játszmát és a mérkőzést is.

Swiatek – aki 1968, az open éra kezdete óta az első lengyel döntős a Roland Garroson – újonc Grand Slam-finalistaként valamelyik korábbi GS-torna-győztessel csap majd össze. Győzelmével a világranglistán betöltött jelenlegi, 24. helyéről a 17.-re ugorhat előre.

ÖSSZEFOGLALÓ



ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)

ELŐDÖNTŐ
NŐI EGYES
Swiatek (lengyel)–Podoroska (argentin) 6:2, 6:1
Kenin (amerikai)–Kvitová (cseh) 6:4, 7:5

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01

Nem okozott csalódást az álomdöntő – Alcaraz kétszettes hátrányból fordítva védte meg címét a Garroson!

Tenisz
2025.06.08. 21:00

Roland Garros: a Paolini, Errani páros duója nyerte a női párost

Tenisz
2025.06.08. 13:54

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben

Tenisz
2025.06.07. 20:28

Drámai csata után, a világelsőt legyőzve Coco Gauff lett a párizsi salak új királynője

Tenisz
2025.06.07. 18:11

Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

Tenisz
2025.06.07. 09:14

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

Tenisz
2025.06.06. 22:40

Roland Garros: Musetti feladta, döntőben a címvédő

Tenisz
2025.06.06. 17:23
Ezek is érdekelhetik