Tenisz: Djokovics és Nadal is nevezett a New York-i tornára

MTI MTIMTI MTI
2020.07.29. 20:03
A világelső Novak Djokovics és a rangsorban második Rafael Nadal is jelezte indulási szándékát az idén New Yorkban sorra kerülő, normál esetben Cincinnatiben rendezett kemény pályás tenisztornán.

A szerb és a spanyol szupersztár korábban egyformán úgy nyilatkozott, a koronavírus-járvány miatt várhatóan nem repül át az Egyesült Államokba, így nem indul az augusztus 31-én kezdődő US Openen sem. A most kiadott nevezési lista alapján azonban úgy tűnik, változtattak az elképzelésükön.

A viadalokat szervező ATP honlapja szerint a világranglista első húsz helyezettje közül 16 lesz ott New Yorkban, köztük a tornán címvédő orosz Danyiil Medvegyev (5.), az osztrák Dominic Thiem (3.), a görög Sztefanosz Cicipasz (6.), illetve a német Alexander Zverev (7.).

A női mezőnynek ugyanakkor nem tagja a világelső ausztrál Ashleigh Barty és a rangsorban második román Simona Halep sem, mint ahogy a japán Oszaka Naomi (10.) sincs a nevezők között. Jelezte viszont indulási szándékát többek között az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams (9.) és az ausztrál nyílt bajnokságon címvédő Sofia Kenin (4.), valamint a cseh Karolína Plísková (3.) és Petra Kvitová (12.), a holland Kiki Bertens (7.), a svájci Belinda Bencic (8.), továbbá a cincinnati címvédő Madison Keys (13.) is.

A viadal augusztus 20-án rajtol a US Opennek is otthont adó Billie Jean King Nemzeti Teniszcentrumban.

Legfrissebb hírek

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
5 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
8 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36