Tenisz: jövő áprilisban lesz a budapesti FED-kupa-döntő

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.06.26. 13:54
null
A csapatok változatlanok maradnak a 2021-es budapesti FED-kupa-döntőre (Fotó: Koncz György, archív)
Jövő áprilisban, de a 2020-ban kvalifikált 12 csapattal és azonos csoportbeosztás mellett tartják meg a 2020 áprilisára tervezett budapesti FED-kupa-döntőt – számolt be az esemény szervezőbizottsága. 

A Nemzetközi Tenisz-szövetség (ITF) már áprilisban elején jelezte, hogy új időpontot kell keresni a FED-kupa Budapestre tervezett fináléjához. A Magyar Teniszszövetség honlapján megjelentek szerint mostanra megszületett az egyezség: a 2020-as döntő elmarad, míg a magyar főváros 2021-ben láthatja vendégül a sorozat legjobbjait. Az ITF döntése értelmében az a 12 csapat vehet részt a döntőben, amely az ideire kvalifikált és a csoportbeosztásokon sem változtatnak.

A szervezőbizottság bejelentése szerint az új dátum 2021. április 13-18., a helyszín továbbra is a Papp László Sportaréna, ahol fedett, salakpályán játszanak majd a világ legjobb női csapatai. A közleményből kiderül, az év későbbi, lehetséges dátumainál a Sportaréna már foglalt volt, a nézők nélküli rendezés pedig nem szerepelt az opciók között.

Az év eleji döntés a torna elhalasztásával kapcsolatban nagyon nehéz, de szükséges volt. Sajnálom, hogy idén nem lehet már megrendezni a versenyt, de hiszem, hogy jövőre nagyszerű eseménynek lehetünk tanúi idézik David Haggertyt, az ITF elnökét. – Ezekben a különleges időkben ahhoz, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, úgy véljük, hogy a verseny jövőre halasztása a megfelelő döntés. Szeretnénk megköszönni partnereinknek és a magyar kormánynak a kemény munkát és az elkötelezettséget, melyet az esemény iránt tanúsítanak.”

Sajnáljuk, hogy el kellett halasztani az idei Fed-kupa döntőt, de a játékosok, a nézők és a szerevezők egészsége a legfontosabb – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. – Köszönjük az ITF belénk vetett bizalmát és nagyon várjuk, hogy folytatódjon a közös munka. Az ilyen presztizsű esemény megrendezése Budapesten erősíti azon erőfeszítéseinket, hogy fővárosunk a világ sport fővárosai között maradhasson.”

Legfrissebb hírek

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
5 órája

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
6 órája

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
2026.09.03. 10:12

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00