Tenisz: Roger Federer ötödik olimpiáján is indulni szeretne

MTI/H.Á. MTI/H.Á.MTI/H.Á. MTI/H.Á.
2019.10.14. 15:51
Roger Federer azt tervezi, hogy részt vesz a jövő évi tokiói olimpia teniszversenyén.

A 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes svájci csillag hétfőn jelentette be, hogy korábbi négy részvétele és a sérülés miatt kihagyott 2016-os riói viadal után vissza akar térni az ötkarikás játékokra. A 38 éves Federer – aki 2008-ban párosban arany-, négy évvel később egyesben ezüstérmes volt – előzetes elképzelései szerint Wimbledonban is pályára lép, a torna két héttel az olimpia előtt zárul.

„A csapatommal már egy ideje beszélünk arról, hogy mit is kellene csinálni jövő nyáron a Wimbledon és a US Open között. Végül a szívemre hallgatva arra jutottam, hogy imádnék újra ott lenni az olimpián” – fogalmazott Federer, aki két olimpián, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is vihette hazája zászlaját a megnyitóünnepélyen.

 

Legfrissebb hírek

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
16 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16