Tenisz: Fucsovics játék nélkül elődöntős a születésnapján

MTI MTIMTI MTI
2019.02.08. 11:06
null
Fucsovics már elődöntős Szófiában
A 27. születésnapját éppen ma ünneplő Fucsovics Márton játék nélkül jutott az elődöntőbe az 586 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai kemény pályás tenisztornán, ahol a negyeddöntőben a 6. kiemelt Fernando Verdascót három szettben búcsúztató olasz Matteo Berrettini lesz az ellenfele.

A versenyt szervező ATP honlapja egyelőre csak azt közölte: a világranglistán 18. Roberto Bautista Agut nem áll ki a 11 órára kiírt összecsapásra.

A 27. születésnapját éppen pénteken ünneplő Fucsovics – aki a rangsorban 47. – az MTI-nek azt mondta: nem várt ajándékot kapott.

„Vasárnap kétórás, kemény edzésünk volt Robival, nagyon sajnálom, hogy megbetegedett, és mielőbbi gyógyulást kívántam neki” – fogalmazott a magyar játékos.

Hozzátette, ezzel együtt természetesen boldog, hogy élete második ATP-elődöntőjére készülhet.

A rangsorban 47. Fucsovics – aki az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt olasz Andreas Seppit, majd a nyolcaddöntőben a német Yannick Madent búcsúztatta – az elődöntőben Fernando Verdascót legyőző Matteo Berrettinivel találkozik.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (586 140 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Fucsovics–Bautista Agut (spanyol, 4.) játék nélkül
Monfils (francia, 7.)–Cicipasz (görög, 2.) 6:3, 7:6 (7–5)
Medvegyev (orosz, 3.)–Klizan (szlovák) 6:4, 6:1
Berrettini (olasz)–Verdasco (spanyol, 6.) 4:6, 7:5, 6:4

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Berrettini (olasz)–Fucsovics
Monfils (francia, 7.)–Medvegyev (orosz, 3.)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik