Tenisz: Wimbledonban is lesz rövidítés a döntő játszmában

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 13:34
A következő évtől a wimbledoni tenisztornán is bevezetik a döntő játszmában a rövidítéseket.

A szervezők közleménye szerint ugyanakkor az ötödik szettben nem 6:6-nál kerül sor a rövidítésre, mint a US Openen, hanem 12:12-nél. Ezt követően azonban az nyer, aki először eléri a hét pontot, kettő különbséggel.

Mindez azt jelenti, hogy véget érnek az esetenként hosszú órákig elhúzódó csaták, amelyek közül a rekordot az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut tartja, akik 2010-ben 11 óra és 5 percen keresztül – három nap át – küzdöttek egymással, és ebből csak a mindent eldöntő ötödik, 70:68-as végeredménnyel zárult játszma 8 óra 11 percig tartott.

A Grand Slam-tornák közül az Australian Openen és a Roland Garroson továbbra sincs rövidítés a döntő játszmában.

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
4 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik