US Open: „Úgy éreztem magam, mintha egy futballmeccsen lennék”

2018.09.10. 13:45
null
Novak Djokovics nem győzte dicsérni ellenfelét a megnyert döntő után (Fotó: AFP)
Mint korábban beszámoltunk róla, az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) férfi egyesének döntőjét három szettben (6:3, 7:6, 6:3) Novak Djokovics nyerte a korábbi győztes Juan Martín del Potro ellen. A finálé után a két játékos elismerően nyilatkozott egymásról.

 

A 29 éves argentin teniszezőnek az elmúlt években négyszer is műtötték a csuklóját, ezért sokáig nem léphetett pályára. El is érzékenyült a döntő után a centerpályán, amelyet korábbi egyetlen Grand Slam-fináléja után, 2009-ben győztesen hagyott el. Akkor öt szettben verte meg a svájci Roger Federert.

„Nem könnyű most beszélni, szeretlek titeket. Boldog vagyok, hogy döntőt játszhattam egy csodás példaképpel. Ő is tudja, hogy olyan játékos, akit szeretek látni, ahogy trófeákat nyer. Gratulálok, Novak, megérdemelted a győzelmet. Nagyon szomorú vagyok, hogy vesztettem, de Djokovics megérdemelte a sikert, nagyon jól játszott."

Djokovics is sokat bajlódott sérülésekkel az évben, februárban meg is műtötték, ezzel a tornagyőzelemmel azonban immár a világranglista 3. helyén áll. Nyilatkozatában először Del Potrónak gratulált.

A LEGTÖBB GRAND SLAM-GYŐZELMET SZERZŐ FÉRFI JÁTÉKOSOK
1. Roger Federer 20
2. Rafael Nadal 17
3. Pete Sampras 14
Novak Djokovics 14 (6 Australian Open, 1 Roland Garros, 4 Wimbledon, 3 US Open)

„Az elmúlt négy-öt évben sokat bajlódott a csuklósérüléseivel, de visszatért, és amit véghez vitt, az annak a bizonyítéka, hogy hisz magában, a jövőben Grand Slam-trófeákért fog küzdeni. A legjobbakat kívánom neki, és biztos vagyok benne, hogy fog még ő itt állni a győztes serleggel a kezében."

A 31 éves játékosnak ez volt a harmadik US Open-győzelme (2011, 2015, 2018), s ezáltal a 14. Grand Slam-trófeáját szerezte meg, amivel beérte az örökranglistán az amerikai Pete Samprast.

„Ha februárban a műtétem után azt mondja valaki, hogy Wimbledonban és a US Openen is nyerek, nem hittem volna el. Szeretném megköszönni a szeretteimnek, a gyerekeimnek, a feleségemnek, ennek kis csapatnak, amely mindig mellettem állt a nehéz időkben is. Amikor operálták a könyökömet korábban, átéltem azt, amin Del Potro is keresztülment az elmúlt években. Nehéz idők voltak, de ebből lehet tanulni, amikor mélyen vagy és nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat, aminek ez lett az eredménye" – nyilatkozta a szerb, majd arról is beszélt, hogy az egy évvel ezelőtti alpesi kirándulás nagy hatással volt rá, és új lendületet kapott tőle.

Djokovics a közönségnek is megköszönte a biztatást, és kicsit viccesen megjegyezte, hogy úgy érezte magát, mintha egy Argentína–Szerbia futballmérkőzésen lenne.

„Fantasztikus volt, amit kaptunk tőletek a mérkőzés alatt, minden tiszteletünk a tiétek. Csodálatos este volt a mai, köszönjük!"

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 6.)–Del Potro (argentin, 3.) 6:3, 7:6 (7–4), 6:3

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
11 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00