Tenisz: Babos Tímeának esélye sem volt a nyolcaddöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.02. 23:18
A világranglista 38. helyén álló Babos Tímea 56 perc alatt, két nagyon sima szettben kikapott a görög Maria Szakkaritól (49.) a San Joséban zajló kemény pályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A nyolcadik kiemelt magyar lány számára pocsékul indult a meccs, rögvest három bréklabdához jutott az ellenfele, a harmadikkal pedig el is vette az adogatását. A helyzet ezt követően sem javult, Szakkari sorra nyerte a játékokat – 5:0-s előnyénél 0:40-nel kezdve, három bréklabdát is hárítva, így 23 perc alatt övé lett a szett (0:6).

A folytatásban sem sok minden változott, igaz, 0:5-nél ezúttal Babos tudott brékelni (miután négy mérkőzéslabdát hárított), így a biciklit elkerülte, a vereséget viszont nem (1:6).(0:6).

A folytatásban sem sok minden változott, igaz, 0:5-nél ezúttal Babos tudott brékelni (miután négy mérkőzéslabdát hárított), így a biciklit elkerülte, a vereséget viszont nem (1:6).

„Az ellenfelem nagyon-nagyon jól játszott, esélyem sem volt! Úgy leütött a pályáról, mint annak a rendje. Olyat játszott, hogy szerintem ma bárki lehetett volna az ellenfele, simán legyőzi” – írta hivatalos honlapján a magyar teniszező.

WTA-TORNA, SAN JOSE (799 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Szakkari (görög)–Babos (magyar, 8.) 6:0, 6:1
Buzarnescu (román, 5.)–Anisimova (amerikai) 7:5, 2:6, 6:1

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
7 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00