Wimbledon: Fucsovicsnak egy katicabogár jelentett problémát

KLEIN RON (London)KLEIN RON (London)
2018.07.04. 18:37
Fucsovics Márton és Mischa Zverev sima vereséget szenvedett Wimbledonban a férfi páros 1. fordulójában, ennek ellenére láthatjuk még őket egymás oldalán teniszezni.

– Az egyes után párosban is a papírforma érvényesült. Mi döntött?
– A füves pályás meccsek ilyenek, a saját adogatásra kell leginkább koncentrálni. Az első két játszmában egyszer-egyszer brékeltek bennünket, miközben végig jól szerváltak, a harmadikban pedig már nem volt annyi erő bennünk Mischával, hogy visszahozzuk a meccset. Az egyéni sokkal fontosabb nekem, ha tudtunk volna párosban nyerni, az nagyon jó, de így, hogy nem, legalább több időm van készülni Umagra.

– Az első két szettben Zverev veszítette el az adogatójátékát, akit az első játszma végén ápolni is kellett. Mi volt a gond?
– Megfájdult a dereka, de azt mondta, nem olyan vészes.

– És önnel mi történt? Az egyik labdamenet végén kiszólt edzője, Sávolt Attila felé, hogy valami megcsípte a hátát.
– Igen, de az sem volt nagy ügy, kiderült, hogy egy katicabogár bemászott a pólóm alá, az szúrt.

– Várható, hogy párosoznak még Zverevvel a jövőben is?
– Igen, beszéltünk már a kemény pályás versenyekről, Toronto, Cincinnati, US Open… Lehet, hogy együtt indulunk.

– Mi a következő napok programja?
– Csütörtökön megyek haza, aztán az umagi kezdésig salakon edzek, illetve Németországban játszom Bundesliga-mérkőzéseket. Már négy éve meghívnak erre, ilyenkor pedig különösen jól jön egy-két „visszarázódó” meccs, minden évben top harmincasok fordulnak meg ott. – Az egyes után párosban is a papírforma érvényesült. Mi döntött?
– A füves pályás meccsek ilyenek, a saját adogatásra kell leginkább koncentrálni. Az első két játszmában egyszer-egyszer brékeltek bennünket, miközben végig jól szerváltak, a harmadikban pedig már nem volt annyi erő bennünk Mischával, hogy visszahozzuk a meccset. Az egyéni sokkal fontosabb nekem, ha tudtunk volna párosban nyerni, az nagyon jó, de így, hogy nem, legalább több időm van készülni Umagra.

– Az első két szettben Zverev veszítette el az adogatójátékát, akit az első játszma végén ápolni is kellett. Mi volt a gond?
– Megfájdult a dereka, de azt mondta, nem olyan vészes.

– És önnel mi történt? Az egyik labdamenet végén kiszólt edzője, Sávolt Attila felé, hogy valami megcsípte a hátát.
– Igen, de az sem volt nagy ügy, kiderült, hogy egy katicabogár bemászott a pólóm alá, az szúrt.

– Várható, hogy párosoznak még Zverevvel a jövőben is?
– Igen, beszéltünk már a kemény pályás versenyekről, Toronto, Cincinnati, US Open… Lehet, hogy együtt indulunk.

– Mi a következő napok programja?
– Csütörtökön megyek haza, aztán az umagi kezdésig salakon edzek, illetve Németországban játszom Bundesliga-mérkőzéseket. Már négy éve meghívnak erre, ilyenkor pedig különösen jól jön egy-két „visszarázódó” meccs, minden évben top harmincasok fordulnak meg ott.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31