Tenisz: Fucsovics nem jutott be a nyolc közé Umagban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.19. 21:52
null
Marco Trungelliti útját állta Fucsovics Mártonnak
Fucsovics Márton szettelőnyről kikapott, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a horvátországi Umagban zajló 501 ezer euró (161.3 millió forint) összdíjazású, salakpályás férfi tenisztornán.

 

BALÁZS NEGYEDDÖNTŐS
Balázs Attila (160.) 6:3, 6:4-re megverte a spanyol Nicola Kuhnt (368.) a hollandiai ATP Challenger-torna második körében. A legjobb nyolc között a német Maden (138.) lesz Balázs ellenfele.

A világranglistán 51. magyar játékos a rangsorban 188. Marco Trungellitivel találkozott a csütörtöki nyolcaddöntőben. A 26 esztendős Fucsovics argentin riválisa második adogatását vette el, ám a két évvel idősebb Trungelliti rögtön visszabrékelt. Ezt követően mindketten hozták a saját adogatásukat, egészen a magyar teniszező 6:5-ös előnyéig, amikor is Fucsovics brékelni tudott, így 51 perc után előnybe került.

A második játszmában Fucsovics elvesztette második adogató játékát, innentől pedig egyikük sem hibázott szervagémet, így Trungelliti újabb 50 perc alatt egyenlített.

A döntő szettben ismét elbukta második szervajátékát Fucsovics, majd a következőt sem tudta kihasználni, míg az argentin magabiztosan szervált. Ennek nyomán a záró felvonást 42 perc, míg a mérkőzést 2:23 óra alatt nyerte meg, és negyeddöntőbe jutott.

ATP 250-ES TORNA, UMAG (501 345 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Marco Trungelliti (argentin)–Fucsovics Márton 5:7, 6:4, 6:2
Haase (holland, 6.)–Klizan (szlovák) 3:6, 6:4, 6:3

ATP 250-ES TORNA, BASTAD (501 345 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Fognini (olasz, 3.)–Ymer (svéd) 1:6, 6:4, 6:2
Gasquet (francia, 4.)–Melzer (osztrák) 1:6, 6:3, 6:1
Ruud (norvég)–Ferrer (spanyol, 7.) 7:5, 6:2
Delbonis (argentin)–Millman (ausztrál, 8.) 6:4, 6:4

ATP 250-ES TORNA, NEWPORT (557 050 dollár, fű)
NEGYEDDÖNTŐ

Ramanathan (indiai)–Pospisil (kanadai) 7:5, 6:2
Smyczek (amerikai)–Jung (tajvani) 6:1, 5:7, 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
20 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik