Tenisz: Fucsovics top 30-as játékos lehet – Söderling

MTI MTIMTI MTI
2018.02.12. 19:35
null
A svéd edző szerint még ennél is több van a magyar teniszezőben (Fotó: Török Attila)
Robin Söderling svéd teniszedző szerint Fucsovics Márton a legjobb harminc közé kerülhet a világranglistán.

 

„Még a mostaninál is több van benne, top harmincas játékos lehet. Igaz, ehhez az is kell, hogy elkerüljék a sérülések. Nem lesz könnyű dolga, de azt mondom, ígéretes játékos” – nyilatkozta Söderling a Kossuth Rádió hétfői, Sportvilág című műsorában.

A francia nemzetközi bajnokságon kétszer is döntős svéd edző éppen 2010-ben volt pályafutása csúcsán, amikor a magyar játékos juniorbajnok lett Wimbledonban.

„Nem játszottam ellene, de jól emlékszem rá. Már a felnőttek között is indult kisebb versenyeken, és mindenki róla beszélt, olyan tehetséges volt. Nagyon jó érzés látni, hogy kezd kijönni belőle az a potenciál, ami már akkor benne lakozott. A melbourne-i játéka például kimondottan tetszett, Federerrel is jó meccset játszott a nyolcaddöntőben” – mondta a 33 éves korábbi játékos.

Hangsúlyozta, az utóbbi egy-két évtizedben sokat változott a tenisz: régen akár 19-20 évesen be lehetett robbanni az élmezőnybe, manapság viszont ez már nagyon ritka, ugyanis fizikailag sokkal megterhelőbb lett a játék, és éretté kell válni ehhez.

Fucsovics a múlt heti, budapesti challenger-tornán elődöntős volt, a világranglistán a 62. helyen áll.

A mai napig csak Söderling és Novak Djokovics tudta legyőzni Rafael Nadalt a francia nemzetközi bajnokságon, de a svéd teniszező pályafutása 2011-ben váratlanul derékba tört, mert mononukleózist diagnosztizáltak nála.

Mint elárulta, mentálisan is rendkívül nehéz volt számára az az időszak, két évig még a tévében sem nézett teniszt, annyira fájt volna látnia azokat, akik ellen ő maga is játszott.

„Grand Slam-tornát nyert például Cilic és Wawrinka, és borzasztó volt belegondolni, hogy ezeknél a játékosoknál én jobbnak számítottam, rengetegszer le is győztem őket azelőtt. Szóval rettenetesen megviselt a dolog” – magyarázta.

Két évvel ezelőtt a stockholmi torna versenyigazgatójaként kezdett dolgozni, nagyjából akkortól néz újra mérkőzéseket, és mára már túltette magát a történteken.

Söderling jelenleg honfitársa, a 21 éves Elias Ymer edzőjeként tevékenykedik, mert bár többen megkeresték külföldről, ő a svéd teniszt szeretné segíteni.

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
18 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35