ATP-vb: hoppá, Federer szettelőnyről bukott az elődöntőben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.18. 17:08
null
Lassan tényleg ideje komolyan venni David Goffint (Fotó: AFP)
Bombameglepetés! David Goffin szetthátrányból fordítva legyőzte a korábbi világelső Roger Federert a londoni ATP-világbajnokság elődöntőjében. A belga teniszező a Jack Sockot szintén szetthátrányból legyőző Grigor Dimitrovval találkozik a vasárnap 19 órakor kezdődő fináléban.

 

A két játékos eddigi egymás elleni mérlege finoman szólva sem Goffin felé billent: az első szettet megnyerte a 2012-es Roland Garroson, azóta viszont csupán egy játszmára futotta a belga erejéből, és Federer mind a hat meccsen győzött.

Az idén Australian Opent és Wimbledont nyerő, 19-szeres Grand Slam-torna-győztes svájci a világbajnokságon is menetelt, mindhárom csoportmérkőzésén felülkerekedett, Goffin pedig Nadal legyőzése (egyben kiejtése, mivel ezt követően a spanyol visszalépett) után simán kikapott Grigor Dimitrovtól, és csak Dominic Thiem elverésével biztosította a helyét a négy között.

A találkozó az előzményeknek megfelelően Federer fölényével indult, rögvest brékelt a korábbi világelső, majd 3:1-es előnyénél újra elvette a belga adogatását, és simán, 6:2-re hozta az első szettet.

A második elején viszont bealudt, Goffin 3:0-val indított, és bár 4:2-es előnyénél Federernek esélye nyílt visszabrékelni, ezzel nem élt, így a belga egyenlített (6:3).

A döntő felvonásban 1:1 után került előnybe Goffin, majd hárította Federer bréklabdáját a következő játékban, innentől kezdve pedig már egyiküknek sem volt fogadóesélye: nyert a belga (6:4)!

Arról, hogy Grigor Dimitrov hogyan győzte le Jack Sockot szintén szetthátrányból fordítva, ide kattintva olvashat!

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (8 000 000 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
David Goffin (belga, 7.)–Roger Federer (svájci, 2.) 2:6, 6:3, 6:4
Grigor Dimitrov (bolgár, 6.)–Jack Sock (amerikai, 8.) 4:6, 6:0, 6:3

A DÖNTŐBEN
Vasárnap

19.00: Goffin (belga, 7.)–Dimitrov (bolgár, 6.)

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
17 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
19 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik