Tenisz: nem akárhogy nyert Nadal 1000. mérkőzésén

Vágólapra másolva!
2017.03.27. 09:25
Rafael Nadal 1000. ATP-mérkőzésén 0:6, 6:2, 6:3-ra győzött a német Philipp Kohlschreiber ellen, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló kemény pályás tenisztornán.

Az ötödik helyen kiemelt, volt világelső spanyol játékos három szettben verte a német Philipp Kohlschreibert úgy, hogy az elsőben egyetlen játékot sem nyert. Pályafutása során mindössze 14. alkalommal fordult elő, hogy egy játszmát nyert gém nélkül fejezett be, 2008 óta pedig a mostani az első eset, hogy az első szettet így bukta el.

„Annyi a pozitívum, hogy jól reagáltam a nagyon nehéz első játszma után. Úgy érzem, a másodikban és a harmadikban már jól teniszeztem” – értékelt a 30 éves Nadal, aki eddig négyszer jutott el a döntőig Miamiban, de mindannyiszor kikapott. Ő a 11. játékos, aki elérte az 1000 mérkőzéses határt, ezek közül 822-t nyert meg. Az élen az amerikai Jimmy Connors áll 1535 találkozóval.

Női párosban Babos Tímea és az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova a Sania Mirza, Barbora Strycová indiai, cseh kettőssel játszik hétfő este.

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (7 913 405 dollár, kemény pálya)
EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Nadal (spanyol, 5.)–Kohlschreiber (német, 26.) 0:6, 6:2, 6:3
Sock (amerikai, 13.)–Vesely (cseh) 6:3, 7:6 (7–0)
Mahut (francia)–Pella (argentin) 6:4, 6:3
Fognini (olasz)–Chardy (francia) 3:6, 6:4, 6:4
Young (amerikai)–Paire (francia) 7:6 (7–2), 6:4
Nisikori (japán, 2.)–Verdasco (spanyol, 25.) 7:6 (7–2), 6:7 (5–7), 6:1
Donaldson (amerikai)–Raonic (kanadai, 3.) játék nélkül
Delbonis (argentin)–Struff (német) 7:6 (7–5), 6:1

WTA-TORNA, MIAMI (6 993 450 dollár, kemény pálya)
EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Kerber (német, 1.)–Rogers (amerikai) 6:4, 7:5
Halep (román, 3.)–Kontaveit (észt) 6:3, 6:0
Kuznyecova (orosz, 7.)–Townsend (amerikai) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 11.)–Tig (román) 6:3, 6:0
Stosur (ausztrál, 14.)–Peng (kínai) 4:6, 6:3, 7:5
Arruabarrena (spanyol)–Keys (amerikai, 8.) 7:5, 7:5
Konta (brit, 10.)–Parmentier (francia) 6:4, 6:0
Ozaki (japán)–Görges (német) 7:6 (7–5), 6:3

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
19 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
22 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
22 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55
Ezek is érdekelhetik