US Open: Wawrinka legyőzte Nisikorit, először döntős

Vágólapra másolva!
2016.09.10. 06:46
Stan Wawrinka négy szettben legyőzte (4:6, 7:5, 6:4, 6:2) a japán Nisikori Keit a US Open férfi egyes második pénteki elődöntőjében, így a világranglista-3. svájci lesz a Gaël Monfilst búcsúztató Novak Djokovics ellenfele a vasárnapi fináléban.

A második elődöntőt a 2014-ben ezen a tornán fináléig jutó Nisikori kezdte jobban, meg is nyerte az első szettet. Végül Wawrinka három óra hét perc alatt felőrölte egyre fáradó ellenfelét, a sorsdöntő pontokat pedig rendre megnyerte.

Érdekesség, hogy Wawrinka 2013 óta tízből tíz fináléját megnyerte, Djokovics ellen azonban 4–19 a győzelem–vereség mutatója.

A 31 esztendős Wawrinka karrierje során először jutott be a US Open döntőjébe és összességében harmadszor Grand Slam-fináléba. A mostani lesz a második GS-fináléja Novak Djokovics ellen, 2015-ben a Roland Garroson sikerült legyőznie a szerb világelsőt.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
Elődöntő

Wawrinka (svájci, 3.)–Nisikori (japán, 6.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:2
KORÁBBAN RENDEZTÉK
Djokovics (szerb, 1.)–Monfils (francia, 10.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:2

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik