US Open: Djokovics hetedszer döntős, megvédheti címét

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.09.10. 00:08
null
Novak Djokovics úton a döntő felé (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics négy játszmában legyőzte a francia Gaël Monfilst, a másik péntek esti elődöntőben pedig Stan Wawrinka szintén négy játszmában búcsúztatta a japán Nisikorit, így a világelső szerb és a világranglista harmadik svájci vívja 2016-os US Open férfi egyesének vasárnapi fináléját.


Djokovics (szerb, 1.)–Monfils (francia, 10.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:2

SZAVAZÁS

Férfi egyesben ki nyeri meg a US Opent?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szerb világelső hetedszer jutott be a US Open döntőjébe. Eddigi mérlege négy vereség és két győzelem – 2011-ben Rafael Nadalt, tavaly Roger Federert győzte le a serlegért vívott mérkőzésen.

Az első szettben 5:0-ig Djokovics minden játékelemben felülmúlta riválisát, meglepő fordulat volt, hogy Monfils felzárkózott 5:3-ra. Eközben a címvédőnek négy játszmalabdája is volt, és végül sikerült is előnyhöz jutnia. A második felvonásban a francia nyerte az első játékot, ezt követően viszont ismét a világelső akarata és nagyobb tudása érvényesült.

Djokovics a harmadik szettet is jól kezdte, 2:0-nál azonban Monfils dacossá és még motiváltabbá vált, mert a nézők egy része kifütyülte addigi gyengélkedése miatt. A világranglista 12. helyezettje gyorsabb lábmunkával és pontosabb tenisszel megfordította a játszmát, és szépített.

A folytatásban a szerb a vállát masszíroztatta, ellenfele a térdét fájlalta, a meleg, fülledt levegő pedig mindkettejük dolgát tovább nehezítette. Egyre többet hibáztak, és a nagy küzdelemből Djokovics került ki győztesen. A címvédő mindössze egy ásszal és hét kettős hibával, Monfils 11 ásszal és ugyanannyi dupla szervarontással zárta a találkozót.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

Wawrinka (svájci, 3.)–Nisikori (japán, 6.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:2

Az elődöntőt a 2014-ben ezen a tornán fináléig jutó Nisikori kezdte jobban, meg is nyerte az első szettet, végül Wawrinka három óra hét perc alatt felőrölte egyre fáradó ellenfelét, a sorsdöntő pontokat rendre megnyerve.

A 31 esztendős Wawrinka karrierje során először jutott be a US Open döntőjébe és összességében harmadszor Grand Slam-fináléba. A mostani lesz a második GS-fináléja Novak Djokovics ellen, 2015-ben a Roland Garroson sikerült legyőznie a szerb világelsőt.

Érdekesség, hogy Wawrinka 2013 óta tízből tíz fináléját megnyerte, Djokovics ellen azonban 4–19 a győzelem–vereség mutatója.

US OPEN (46 303 400 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
Elődöntő

Djokovics (szerb, 1.)–Monfils (francia, 10.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:2
Wawrinka (svájci, 3.)–Nisikori (japán, 6.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik