Tenisz: változások a Davis- és a Fed-kupában

Vágólapra másolva!
2016.09.21. 11:08
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) többek között azt tervezi, hogy a jövőben pályázat útján előre kijelölik majd a Davis-kupa és a Fed-kupa döntőinek helyszíneit.

A jelenlegi rendszerben mindig a döntős csapatok egyike a rendező, az új elképzelések szerint azonban a labdarúgó Bajnokok Ligájához vagy az NFL Super Bowlhoz hasonlóan előre megneveznék a helyszínt, így a fináléra (valószínűleg) semleges pályán kerül sor.

David Haggerty, az ITF elnöke szerdán nyilatkozott a sportág nemzetközi csapatversenyeiben tervezett változtatásokról. Elmondta, hogy szintén szó van a Davis-kupa-meccsek háromról két nyert szettre történő módosításáról, s egyúttal a párharcok háromról kétnaposra csökkentéséről, illetve arról, hogy a Fed-kupa legfelső osztályának létszámát 8-ról 16 csapatra emelnék, s esetleg négyes döntővel zárnák le majd a női sorozatot.

A módosításokról jövő augusztusban szavazhat majd az ITF kongresszusa, így Haggerty szerint lesz elég idő, hogy az ötleteket egyeztessék és finomítsák, a folyamatba bevonva a játékosokat és a tagországokat. Mindez azt is jelenti, hogy az első pályázatokat a 2018-as sorozatok fináléira írnák ki, s Haggerty bízik benne, hogy számos jelentkező lesz majd. Azt is hozzátette, hogy a nyertes két vagy három évre is megkaphatná a rendezést.

Meglátása szerint a dilemmát az fogja jelenteni, hogy egy feltörekvő ország kapja-e meg a rendezést, ahonnan nagyobb bevételre számíthat az ITF, vagy esetleg a sportág egy hagyományosan nagy nemzete, ahol viszont biztosan telt ház fogadná a játékosokat.

Haggerty hangsúlyozta, a változtatásokra szükség van a csapatversenyekben, mert az előre kijelölt finálés helyszínek által elérhető, hogy ne csak két ország „magánügye" legyen a finálé. E mellett a sportág szerelmesei is előre tudnának készülni a döntőre, mint ahogy a televízióban is sokkal nagyobb show-t lehet csinálni az eseményből.

Legfrissebb hírek

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
20 órája

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Bardóczky Kornél megnevezte, kik készülhetnek az osztrákok elleni Dk-párharcra

Tenisz
2025.08.14. 16:05

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53
Ezek is érdekelhetik