Tenisz: Fucsovics a döntő szettig Troicki fölé nőtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.20. 15:36
Fucsovics Márton a második játszmában kiválóan játszott a világranglista 24. helyén álló Viktor Troicki ellen a barcelonai férfi tenisztornán, de a szerb a harmadik szettben nem adott esélyt a magyarnak, és 6:4, 1:6, 6:0-ra legyőzve a nyolcaddöntőbe jutott.

Az első játszma drámaian alakult az első körben a lett Ernests Gulbist legyőző Fucsovics számára. Az első adogatását elvesztette Troickival szemben, de 0:2-nél négy lehetősége is volt arra, hogy visszabrékeljen. Troicki azonban „kibekkelte" ezt az adogató játékot, hozta a szerváját. 4:2-ig csordogált a meccs, ekkor azonban megint megrázta magát a magyar teniszező, és három labdája is volt a játék megnyerésére. Troicki azonban az ötödik, hatodik és hetedik bréklabdát is hárította, és 4:3 helyett 5:2 lett az állás.

A szerb következő adogatásánál,5:3-nál azonban Fucsovics nem viccelt, a nyolcadik lehetőségét kihasználva visszabrékelt, és az 5:5-ért szervált. Csakhogy Troicki hasonlóan erős fogadó játékot mutatott be, és ugyanúgy egy pontot engedélyezett az adogatónak, mint Fucsovics egy játékkal korábban. Az első szettet 6:4-re megnyerte a három bréklabdájából kettőt kihasználó Troicki – Fucsovicsnak nyolcból egy sikerült.

Hiába, a rutin – mondhattuk ekkor, de aztán jött a második játszma...

A második játszmában viszont megfordult a forgatókönyv. Bár megint volt esélye Troickinak arra, hogy elvegye Fucsovics adogatását, a magyar kivédekezte a lehetőséget. Sőt 1:1 és 3:1 után is az első lehetőséget kihasználva nyerte meg a 8. helyen kiemelt szerb szervagémjét! Közben a két saját adogatását úgy hozta, hogy Troicki mindössze két játékot nyert meg. A szerb pedig zsinórban a harmadik adogatását is elvesztette, Fucsovics a harmadik játszmalabdáját értékesítve vágott vissza 6:1-gyel.

A harmadik szett elején azonban rádöbbenhettünk, hogy a világranglista 24. helyezettje feladta a második játszmát, és rápihent a harmadikra. Sorra nyerte meg a játékokat, Fucsovicsnak esélyt sem adott (egy bréklabdája volt a magyarnak ebben a játszmában). A záró etapot 6:0-ra hozta az első meccslabdáját értékesítő Troicki, és a nyolcaddöntőbe jutott.

ATP 500-AS TORNA, BARCELONA (2 428 355 euró, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ, KEDDI EREDMÉNYEK

Troicki (szerb, 8.)–Fucsovics (magyar) 6:4, 1:6, 6:0
Montanés (spanyol)–Sousa (portugál, 14.) 6:1, 6:3
Fognini (olasz, 12.)–Juzsnij (orosz) 3:6, 6:0, 6:1
Kohlschreiber (német, 10.)–Carreno-Busta (spanyol) 6:2, 6:1
Dzsaziri (tunéziai)–Olivo (argentin) 6:1, 4:6, 6:3
Nisikori (japán, 2.)–De Bakker (holland) 6:4, 6:2
A. Zverev (német)–Bellucci (brazil, 15.) 6:3, 6:7, 7:5

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik