Aus. Open: Fucsovics számára gyorsan eljött a záróra

2016.01.13. 11:05
Hamar eljött a záróra Fucsovics Márton számára az Australian Openen, a magyar éljátékos a selejtező első fordulójában két szettben, 65 perc alatt 6:1, 6:3-ra kapott ki a japán Ito Tacumától.

A 26 perces első játszma Fucsovics elbukott adogatójátékával vette kezdetét, majd a magyar a következő szervajátékával felzárkózott 1:2-re. Utána viszont a japán rivális pillanatai következtek, aki zsinórban négy gémmel – közte két brékkel – játszmaelőnyhöz jutott.

A második szett kiegyenlítettebb játékot és több izgalmat tartogatott. Legalábbis az eleje. Fucsovics 1:2-es állásnál ismét elbukott egy szervajátékot, de ezt még rögtön sikerült visszabrékelnie, utána pedig kiegyenlített. Ezzel azonban ellőtte az összes puskaporát. Ito megnyerte a saját adogatását, majd a következőnél 40:0-nél három(!) bréklabdához jutott, amelyből a másodikat kihasználta. A végszót hasonlóan gyorsan kimondta a japán: 40:0-ra ismét meglépett, itt azonban az első szervájával le tudta zárni az egész meccset.

A magyar játékos a világranglista 193. helyén áll, ázsiai ellenfele ugyanott a 123. pozícióban van. A 128-as főtáblára jutáshoz további két mérkőzést kell megnyerni.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12