Tenisz: Fucsovicsék Izraellel kezdenek jövőre a Dk-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 09:20
A Nemzetközi Teniszszövetség elkészítette a 2016-os Davis-kupa sorsolását. Az euro-afrikai zóna I-es csoportjába feljutott magyar válogatott Izrael ellen kezdi meg szereplését az osztályváltás után.

Az I-es csoportban legutóbb 2000-ben játszó magyar válogatott a tábla aljára került, első ellenfele Izrael lesz. Fucsovics Mártonék hazai pályán szerepelhetnek március 4. és 6. között – számolt be róla a Magyar Teniszszövetség hivatalos oldala. Az izraeliekkel eddig három alkalommal játszottunk, az állás 2–1 ide, de legutóbbi meccsünket 1992-ben 5–0-ra elveszítettük szintén az I-es csoportban.

Az erőviszonyokat tekintve a kedvező sorsolás ellenére is az izraelieknél van az előny, hiszen a korábban a világranglista 29. helyén is álló Dudi Szela – jelenleg 110. – és a 279. helyen található Amir Weintraub alkotja a csapat gerincét. Ők mindketten 30 évesek, a magyar csapat jócskán fiatalabb, de a ranglistahelyezéseinket tekintve le vagyunk maradva. Az izraelieknek top 100-as páros játékosuk is van Jonathan Erlich (63.) személyében – olvasható a huntennis.hu.

Győzelem esetén a második körben Szlovákia következhet szintén itthon, míg vereség esetén Svédország, Dánia vagy Oroszország jöhet, szintén hazai pályán.

A világcsoportban az idei döntős britek Japánnal, a belgák Horvátországgal kezdenek, míg Szerbia Kazahsztánnal, Olaszország Svájccal, Lengyelország Argentínával, Franciaország Kanadával, Németország Csehországgal, Ausztrália az Egyesült Államokkal mérkőzik az első körben.

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00
Ezek is érdekelhetik