Davis-kupa: Liechtenstein és Örményország vár a mieinkre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 13:27
A házigazda magyar teniszválogatott az örményekkel és a liechtensteiniekkel találkozik a csoportküzdelmek során a Davis-kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának tornáján, amelyre szerdától szombatig kerül sor Szegeden.

A keddi sorsoláson az is eldőlt, hogy Hornok Miklós kapitány együttese szerdán 11 órakor kezd Örményország ellen, Liechtenstein pedig csütörtökön vagy pénteken következik.

„Nagy kő esett le szívünkről, hogy elkerültük a volt top százas játékossal is rendelkező törököket. Anélkül, hogy terhet akarnék rakni ennek a fiatal csapatnak a vállára, a papírformát hozni kell, azaz csoportelsőként akarunk továbbjutni a szombati rájátszásba” – nyilatkozta az MTI-nek a kapitány.
Hornok Miklós hozzátette, remek a hangulat a válogatottban, az első számú hazai játékos Fucsovics Márton lesz, a további felállásról azonban később dönt.

A magyar csapatban Fucsovics mellett Madarász Gergelyt, Filipenko Viktort és Gödry Leventét nevezték, közülük Madarász az egyetlen, aki még sosem játszott a Davis-kupában.

A 12 csapatos mezőnyben öt olyan válogatott van – az albán, az izlandi, a liechtenstei, a máltai és San Marinó-i –, amelyben egy ATP-ranglistás játékos sem szerepel. Montenegrónak és Örményországnak is csak egy van (top 1000-en kívüliek), kettő vagy három ATP-ssel egy-egy, négy ATP-ssel pedig három ország – köztük Magyarország – rendelkezik.

A III-as csoportból két csapat jut fel a II-es csoportba. A szegedi Gellért Szabadidőközpontban – amely 2004-ben a Szerbia elleni párharcnak is otthont adott – Magyarország mellett Macedónia, Grúzia, Montenegró, San Marino, Málta, Törökország, Liechtenstein, Izland, Örményország, Albánia és Észtország válogatottja lép pályára. A csapatok szerdától péntekig körmérkőzéseket vívnak, majd szombaton a négy csoportgyőztes rájátszással dönt a két feljutó helyről, a többiek helyosztókat játszanak.

A mieink a tavaly áprilisi osztályozón 4:1-re kikaptak Luxemburgtól a budapesti Elektromos Csarnokban, így tíz év után kiestek a II-es csoportból.

A szegedi Davis-kupa-torna csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Örményország, Liechtenstein
B csoport: Macedónia, Málta, Albánia
C csoport: Grúzia, Montenegró, Izland
D csoport: Észtország, Törökország, San Marino

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Fucsovics Márton (237. a világranglistán)
Madarász Gergely (717.)
Filipenko Viktor (854.)
Gödry Levente (1037.)

AZ ÖRMÉNY KERET
Mikajel Avetiszjan (1836. a világranglistán)
Szedrak Hacsatrjan
Asot Gevorgian
Hacsatur Hacsatrjan

A LIECHTENSTEINI KERET
Vital Leuch
Robin Forster
Timo Kranz
Christian Meier

Legfrissebb hírek

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
42 perce

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
51 perce

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
16 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
20 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
21 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
23 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04
Ezek is érdekelhetik