Davis-kupa: a párosunk is gond nélkül nyert az örmények ellen

Vágólapra másolva!
2014.05.07. 16:08
null
Az örmények elleni nyitányon biztosan nyertünk (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)
Madarász Gergely és Fucsovics Márton után a párosunk is sima győzelmet aratott, így a magyar válogatott 3:0-ra nyert Örményország ellen a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának szegedi salakpályás tornáján.

 

A szerdai nyitó nap a 12 csapat bevonulásával kezdődött meg a Gellért szabadidőközpontban, amely tíz éve adott otthon legutóbb Dk-párharcnak, akkor a II-es csoportban Szerbia 3:0-ra nyert Magyarország ellen. A folytatás annál szebben alakult, a centerpálya első párharcában – az A csoport küzdelmeinek nyitányán – ugyanis a Davis-kupában újonc Madarász Gergely alig 56 perc alatt legyőzte Asot Gevorgjant.

A világranglistán 717., balkezes Madarász mindössze két játékot vesztett az ATP-rangsorban nem jegyzett riválisa ellen, a Dk-ban ezen a szinten csak két nyert szettig tartanak a mérkőzések.

„Az esőtől picit mély a pálya, és az elején izgultam is, de aztán remekül sikerült minden” – mondta a 20 éves magyar a könnyed győzelmet követően.

A centerpálya második mérkőzésén az első számú magyar teniszező, a világranglistán 237. Fucsovics szállt szembe Mikajel Avetiszjannal (1836.). Ez a meccs még Madarászénál is rövidebb lett, a nyíregyházi játékos 45 perc alatt – időnként látványos megoldásokat bemutatva – verte meg riválisát, aki csak egy gémet tudott nyerni.

Hornok Miklós szövetségi kapitány elégedetten összegezte a vártnál is simább nyitó nap tapasztalatait.

„Mindig nehéz ilyen fiatal srácokkal egy kötelező győzelmet végigcsinálni, végül a fegyelem és az önmegtartóztatás döntött, ami azt jelenti, hogy nem engedtük el magunkat, és a nagyképűség jeleit sem láttam senkin” – mondta a távirati irodának, hozzátéve: tudták, hogy jobbak az ellenfeleknél, de ezt megmutatni komoly feladat.

A kapitány hozzátette, hogy csütörtökön Liechtenstein ellen is kötelező a győzelem, de minden meccsért ugyanúgy meg kell küzdeni.

„Jól sikerült a csapat összeállítása, Marciékat azért játszattam együtt a tét nélküli páros meccsen, hogy legyen bennük egy-két viszonylag könnyebb mérkőzés, ezáltal a tétmeccsek hangulatára fel tudjanak készülni. A tavalyi osztályozón azért kaptunk ki Luxemburgtól, mert előtte nemigen volt alkalmunk összeszokni, ennek a lehetőségét most maradéktalanul kihasználjuk” – mondta Hornok Miklós.

Csütörtökön a Liechtenstein elleni párharc 11 órakor kezdődik a Gellért szabadidőközpontban.

DAVIS-KUPA, A-CSOPORT
Magyarország–Örményország 3:0
Fucsovics Márton–Mikajel Avetiszjan 6:0, 6:1
Madarász Gergely–Asot Gevorgjan 6:0, 6:2
Fucsovics Márton, Gödry Levente–Asot Gevorgjan, Hacsatur Hacsatrjan 6:2, 6:0

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
15 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
18 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
20 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
22 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
2025.09.30. 09:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik