Nincs meglepetés, jön a Nadal-Djokovics csata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 19:03
null
Így örült Djokovics a Haas elleni sikerének (Fotók: Reuters)
Létrejött az álomelődöntő férfi egyesben a felső ágon a Francia nemzetközi teniszbajnokságon, miután Rafael Nadal és Novak Djokovics is sikerrel vette a negyeddöntőt. A spanyol Stanislas Wawrinkát, a szerb Tommy Haast verte meg három játszmában.

NOVAK DJOKOVICS–TOMMY HAAS
A két játékos egymás elleni mérlegét tekintve Novak Djokovics állt kicsivel jobban (4–3), de legutóbbi összecsapásuk után, az idei miami versenyen Haas örülhetett. Salakon eddig csak egyszer, a 2006-os Roland Garroson találkoztak, és csakúgy, mint akkor, a szerb most sem veszített szettet.

Pedig Haas nem játszott alárendelt szerepet, de az első játszmában elég volt egyszer (3:3-nál) elbuknia az adogatását, a második rövidítésében pedig hiába volt minibrékelőnye, 7–5-tel az is Djokovicsé lett. A harmadik szettben Haas kétszer is visszabrékelt, harmadszor viszont már nem sikerült neki, így továbbra is Michael Stich számít az utolsó olyan német férfi teniszezőnek, aki elődöntőt játszott a Roland Garroson (1996-ban). Djokovics viszont már sorozatban 12. alkalommal jutott a legjobb négy közé Grand Slam-tornán.

Wawrinka egyik hibáját a svájci ütője sínylette meg
Wawrinka egyik hibáját a svájci ütője sínylette meg

RAFAEL NADAL–STANISLAS WAWRINKA
Ez a párharc a múltat tekintve sokkal simább meccset sejtetett, hiszen Wawrinka mind a kilencszer kénytelen volt gratulálni Nadalnak, és tizedszer is eredménytelenül próbálta legyőzni a salak királyát.

A Richard Gasquet elleni maratoni csata nem nagyon látszott meg a svájci teljesítményén, de hiába igyekezett leütni Nadalt a pályáról, ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. A spanyol a tőle megszokott teniszt produkálta, többször a visszaadhatatlant is visszaadta, az első héten látott bizonytalanságnak már nyoma sem volt nála. Ezt mutatja a 6:2, 6:3, 6:1-es eredmény is.

Az elődöntőben tehát a felső ágon Nadal és Djokovics találkozik egymással. Eddigi 34 meccsükből 19-et Nadal nyert meg.

 

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Haas (német, 12.) 6:3, 7:6, 7:5
Nadal (spanyol, 3.)–Wawrinka (svájci, 9.) 6:2, 6:3, 6:1

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 3.)
Ferrer (spanyol, 4.)–Tsonga (francia, 6.)

 

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
8 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik