Tenisz: Nadal nyolcadszor jutott döntőbe Rómában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 18:19
A római férfi tenisztorna elődöntőjében a korábbi világelső spanyol Rafael Nadal két szettben legyőzte a cseh Tomás Berdychet, így pályafutása során nyolcadszor is bejutott a viadal fináléjába.

Jól indult a mérkőzés az ötödik helyen kiemelt spanyol játékos számára, hiszen egyből elvette Berdych adogatását, sőt 3:1-et követően újra örülhetett fogadóként, így 5:1-es előnyénél a csehnek a játszmában maradásért kellett szerválnia. Bár ezt még megtette, a következő gémmel Nadal behúzta az első felvonást.

A második szettben fej fej mellett haladtak a felek, mígnem 4:4-nél Nadal lebrékelte Berdychet, és egyből ezt követően kiszerválta a döntőbe jutást.

Nadal nyolcadik döntőjére készül az olasz fővárosban, az eddigi hétből pedig hatszor diadalmaskodott is – 2011-ben Novak Djokovics múlta felül.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (2 646 495 euró, salak)
ELŐDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 5.)–Berdych (cseh, 6.) 6:2, 6:4
KÉSŐBB
Paire (francia)–Federer (svájci, 2.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
22 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik