Tenisz: észt tornagyőzelem a brüsszeli salakon

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 18:30
A brüsszeli salakpályás női tenisztorna döntőjében az észt Kaia Kanepi két játszmában győzött a nyolcadik helyen kiemelt Peng Su-aj ellen, ezzel pályafutásának negyedik tornagyőzelmét aratta.

Az első szett mindössze 27 percig tartott, amelynek során Kanepi háromszor is elvette Peng adogatását, míg a kínai versenyző csak egyszer tudott brékelni, így 6:2-re az észt hölgy nyerte a játszmát.

A második szett már jóval izgalmasabban alakult, hiszen Kanepi 5:2-re vezetett, három meccslabdája is volt, ám Peng számára volt visszaút, és 5:4 után egyenlített. Ezt követően azonban ismét elveszítette az adogatását, amely után ellenfele már nem hibázott, és 7:5-re a második játszmát is megnyerte.

Kanepi bő egy év után nyert ismét tornát (legutóbb 2012 májusában diadalmaskodott az estorili salakon), míg Peng már a második fináléját veszítette el Brüsszelben (2011-ben Wozniackitól kapott ki a döntőben).

Strasbourgban hazai tornagyőztest avattak Alizé Cornet személyében.

WTA-PREMIERTORNA, BRÜSSZEL (690 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Kanepi (észt)–Peng Su-aj (kínai, 8.) 6:2, 7:5

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, STRASBOURG (235 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Cornet (francia, 3.)–Hradecká (cseh) 7:6, 6:0

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
4 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
19 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
20 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
21 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik