Tenisz: Babos Tímea az első harmincba-negyvenbe kerülne

MTI MTIMTI MTI
2012.12.12. 14:47
Babos Tímea, aki csaknem két és fél hónapot hagyott ki, szinte maradéktalanul elégedett az idei teljesítményével, és az esztendő utolsó hetében kezdi meg újra a versenyzést.  

„A tavaly kitűzött célomat, azt, hogy bekerülök a világranglista első száz játékosa közé, elértem, sőt túl is teljesítettem – értékelte idei szereplését a rangsorban jelenleg 64. magyar teniszező szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. – Játszottam Grand Slam-tornákon, életem eddigi legnagyobb élményeként pályára léphettem a londoni olimpián, tornát nyertem. Ami a jövő évi terveimet illeti, előbb szeretnék bekerülni az első ötven közé, az év végére pedig jó lenne ott lenni a harminc-negyven között.”

Babos Csaba, a játékos édesapja, aki egyben az edzője is, elmondta, hogy az ifjú teniszező karácsony első napján utazik el a kínai Sencsenbe, ahol az 500 ezer dollár összdíjazású tornán a főtáblán kapott helyet.

„Ezután Hobart következik, majd az Australian Open, ahol szintén az elitmezőnyben kezd Tímea” – mondta az edző-édesapa.

A 19 esztendős játékos megjegyezte, hogy még mindig rutintalannak érzi magát, továbbá ebben az évben túlságosan sokat versenyzett, ennek tudható be a néhány kisebb-nagyobb hullámvölgy.

Babos februárban valósággal berobbant az élvonalba, remek sorozatot produkált: Bogotában egészen az elődöntőig jutott, majd Monterreyben megszerezte pályafutása első tornagyőzelmét is. Ennek köszönhetően szépen haladt előre a világranglistán, ám utóbb megtorpant majd egy nehezen gyógyuló karsérülés hátráltatta szereplését.

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59
Ezek is érdekelhetik