Justine Henin 24 mérkőzés után kapott ki

Vágólapra másolva!
2010.05.31. 19:12
null
Heninnek (jobbra) ezt megelőzően legutóbb 2004-ben kellett ellenfelének gratulálnia a Roland Garroson<br />(Fotó: Action Images)
Justine Henin sorozatban 24 megnyert m&eacute;rkőz&eacute;s ut&aacute;n kikapott a Roland Garroson. A p&aacute;rizsi Grand Slam-torn&aacute;n kor&aacute;bban n&eacute;gyszer is diadalmaskod&oacute; belga j&aacute;t&eacute;kost az ausztr&aacute;l Samantha Stosur verte meg, &iacute;gy ő lesz Serena Williams ellenfele a negyedd&ouml;ntőben. A f&eacute;rfiakn&aacute;l Rafael Nadal, Nicol&aacute;s Almagro, Novak Djokovics &eacute;s J&uuml;rgen Melzer jutott be h&eacute;tfő d&eacute;lut&aacute;n a legjobb nyolcba.

Justine Henin legutóbb 2004-ben a második fordulóban kapott ki a Roland Garros salakján, azóta 24 mérkőzést nyert meg. Nem úgy nézett ki, hogy most szakad meg ez a nagyszerű sorozata, hiszen az első játszmát 6:2-re megnyerte.

A tavaly Párizsban egészen az elődöntőig menetelő Stosur azonban ezt követően feljavult, 6:1-gyel egyenlített, majd a döntő szettet is megnyerte. Az álomnegyeddöntő így elmarad, Serena Williams–Stosur összecsapás lesz helyette. Az izraeli Sahar Peert könnyedén legyőző fiatalabbik Williams testvért mindenesetre nem lepte meg Henin veresége.

„Nem lesz gyerekjáték. Korábban már vert meg engem, így a legjobbamat kell majd nyújtanom – beszélt Stosurról Serena Williams. – Senkit sem szabad lebecsülni, Sam pedig egyébként is remek salakpályás játékos."

Rafael Nadal nagy sorozata a Roland Garroson tavaly ért véget, amikor Robin Söderlingtől kikapott a nyolcaddöntőben. Most sikerrel vette a torna ezen fázisát, a brazil Thomaz Bellucci ugyanis – bár nem adta olcsón a bőrét – csak egy szettben tudta igazán megszorongatni, de azt is a spanyol nyerte meg.

A második kiemelt Nadal honfitársával találkozik a következő körben, de nem Fernando Verdascóval, hanem az alacsonyabban rangsorolt Nicolás Almagróval, aki szinte végig energikusabb játékot mutatott be, és teljesen megérdemelten jutott be a nyolc közé.

Az alsó ágon a negyeddöntő másik mérkőzését Novak Djokovics és Jürgen Melzer vívja majd egymással. Előbbi Robby Gineprit, utóbbi Tejmuraz Gabasvilit verte meg négy játszmában.

A juniorok között induló Zsiga Máté egyesben és párosban is győzelemmel kezdte meg szereplését.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)  
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Melzer (osztrák, 22.)–Gabasvili (orosz) 7:6, 4:6, 6:1, 6:4
Djokovics (szerb, 3.)–Ginepri (amerikai) 6:4, 2:6, 6:1, 6:2
Almagro (spanyol, 19.)–Verdasco (spanyol, 7.) 6:1, 4:6, 6:1, 6:4
Nadal (spanyol, 2.)–Bellucci (brazil, 24.) 6:2, 7:5, 6:4
 
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Söderling (svéd, 5.)
Berdych (cseh, 15.)–Juzsnij (orosz, 11.)
Melzer (osztrák, 22.)–Djokovics (szerb, 3.)
Almagro (spanyol, 19.)–Nadal (spanyol, 2.)
 
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Peer (izraeli, 18.) 6:2, 6:2
Stosur (ausztrál, 7.)–Henin (belga, 22.) 2:6, 6:1, 6:4
 Jankovics (szerb, 4.)–Hantuchová (szlovák, 23.) 6:4, 6:2
 Svedova (kazah)–Groth (ausztrál) 6:4, 6:3
 
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Peer (izraeli, 18.) 6:2, 6:2
Stosur (ausztrál, 7.)–Henin (belga, 22.) 2:6, 6:1, 6:4
Jankovics (szerb, 4.)–Hantuchová (szlovák, 23.) 6:4, 6:2
Svedova (kazah)–Groth (ausztrál) 6:4, 6:3
Schiavone (olasz, 17.)–Kirilenko (orosz, 30.) 6:4, 6:4
Wozniacki (dán, 3.)–Pennetta (olasz, 14.) 7:6, 6:7, 6:2
Gyementyjeva (orosz, 5.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:1, 6:3
Petrova (orosz, 19.)–V. Williams (amerikai, 2.) 6:4, 6:3
 
 A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Stoosur (ausztrál, 7.)
 Jankovics (szerb, 4.)–Svedova (kazah)
 Schiavone (olasz, 17.)–Wozniacki (dán, 3.)
 Gyementyjeva (orosz, 5.)–Petrova (orosz, 19.)
 
   JUNIOR FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
 Zsiga Máté (magyar, 10.)–Quiroz (ecuadori) 7:6, 4:6, 6:4
  JUNIOR FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ
  Zsiga, Dzumhur (magyar, bosnyák, 1.)–Mena, Sell (argentin, brazil) 6:2, 6:3
JUNIOR LÁNY PÁROS, 1. FORDULÓ
 Babos, Stephens (magyar, amerikai, 5.)–Ginier, Pons (francia) 6:2, 6:2
Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik