Szávay Ágnes Alona Bondarenkót is legyőzte, és már elődöntős

Vágólapra másolva!
2007.08.23. 20:08
Az egyesült államokbeli New Havenben zajló, 600 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében Szávay Ágnes kétjátszmás mérkőzésen verte a nyolcadik helyen kiemelt ukrán Alona Bondarenkót. A magyar éljátékos a négy között a Dinara Szafina (orosz, 4.)-Eleni Daniilodu (görög) mérkőzés győztesével játszhat a döntőbe jutásért.
Szávay Ágnes, selejtezőből már az elődöntőben
Getty Images
Szávay Ágnes, selejtezőből már az elődöntőben
Szávay Ágnes, selejtezőből már az elődöntőben
Getty Images
Szávay Ágnes, selejtezőből már az elődöntőben

Szávay, ahogy az utóbbi hónapokban, úgy New Havenben is remekel. A selejtezőben sorrendben az amerikai Carolyn McVeigh, a cseh Eva Birnerová és a szlovák Dominika Cibulkova ellen nyert és jutott főtáblára.

Ott előbb az ausztrál Samantha Stosur elleni mérkőzésén sikerült győznie, méghozzá két sima játszmában, majd a nyolcaddöntőben a torna eddig szenzációját szolgáltatva már a második kiemelt szlovák Daniela Hantuchovát is sikerült búcsúztatnia.

A negyeddöntőben ismét egy kiemelt versenyző várt Szávayra, ő azonban nem szeppent meg az újabb lehetőségtől. A selejtezős fehérorosz Olga Govorcovát, majd az indiai Sania Mirzát búcsúztató Bondarenko viszont mintha tartott volna lendületbe jött magyar ellenfelétől.

Tudjuk be ennek és a feladathoz felnövő Szávaynak, hogy az ukrán ellenfél különösebb ellenállás nélkül adta meg magát a 22 perc alatt eldőlt első játszmában, amelyben mindössze egy játékot tudott nyerni.

Érezhette ezt az ukrán lány, ismét meglepetés készül, mert a második játszmában saját adogatójátékának megnyerését követően breakelni tudott.


Szerencsére időben kapcsolt Szávay is, aki gyorsan visszabreakelt, majd hozta a saját adogatójátékát, kiegyenlítve az állást.

Ezután mindenki hozta a saját adogatását, az újabb break aztán Szávaynak jött össze, és 5:4-gyel karnyújtásnyira került a győzelemtől.

A mérkőzésért adogathatott a magyar éljátékos. Már 30:0 volt az előnye, de Bondarenko egyenlített. Ezzel aztán el is lőtte minden puskaporát az ukrán, hiszen Szávay megnyerte a következő, majd az azutáni, már játszmát, mérkőzést és elődöntőt érő adogatását.

NEW HAVEN, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Szávay (magyar) Bondarenko (ukrán, 8.) 6:1, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik