Folytatódott a szerb „csoda” a Roland Garroson, Djokovics is elődöntős

Vágólapra másolva!
2007.06.06. 14:37
Ana Ivanovics és Jelena Jankovics keddi diadala után szerdán is ünnepelhettek a szerb szurkolók a Roland Garroson: a hatodik helyen kiemelt Novak Djokovics simán, három játszmás, 132 perces mérkőzésen legyőzte a világranglistán mindössze 125. Igor Andrejevet a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A belgrádi születésű, Monte-Carlóban élő 20 éves klasszis a legjobb négy között a címvédő Rafael Nadallal vagy az 1998-ban bajnok Carlos Moyával találkozik.
Novak Djokovics készülhet az elődöntőre
Reuters
Novak Djokovics készülhet az elődöntőre
Novak Djokovics készülhet az elődöntőre
Reuters
Novak Djokovics készülhet az elődöntőre

A szerdai első negyeddöntő előtt szinte mindenki Djokovicsot tartotta esélyesnek, még akkor is, ha Andrejev idei párizsi mérlege lenyűgöző, sorrendben Andy Roddickot, Nicolas Massút, Paul-Henri Mathieu-t és Markosz Bagdatiszt búcsúztatta el. A szerb teniszező korábban Santiago Giraldót, Laurent Recouderc-et, Olivier Patience-t és Fernando Verdascót búcsúztatta, vagyis világranglista-helyezésének köszönhetően könnyű ágon jutott el a nyolcig.

Djokovics a várakozásoknak megfelelően jól kezdett, gyorsan brékelőnybe került az időnként könnyű helyzetekben is hibázó riválissal szemben. Andrejev természetesen mindent megtett a sikerért, de nem igazán volt esélye a tenyeressel és fonákkal is veszélyes szerb teniszezővel szemben. A 44 perces első szettben a hatodik helyen kiemelt klasszis hat labdamenettel nyert többet, vagyis a 6:3-as eredmény nem is mutatja tökéletesen a küzdelem hevességét.

A szerb fiatalember a második szettben 3:3 után „robbantott”, kevesebbet hibázott ellenfelénél, így mindössze 1 nyerő ütéssel is növelte, 42 perc alatt az előnyét.

A harmadik játszma sem hozott változást, a hatékonyabban adogató és fogadó Djokovicsnak nem kellett villognia a biztos sikerért.

A belgrádi születésű fiatalember eddig öt ATP-tornát nyert meg pályafutása során, tavaly már negyeddöntős volt a Roland Garroson. Ha így folytatja, akkor idén még a végső sikerre is lehet esélye, még akkor is, ha a folytatásban Nadallal és Federerrer is találkoznia kell.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS), 11. JÁTÉKNAP

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 6.) Andrejev (orosz) 6:3, 6:3, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik