Marija Sarapova megszenvedett a győzelemért az első körben

Vágólapra másolva!
2007.05.30. 17:17
Marija Sarapova nehezen jutott túl Liot-n a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában. A második helyen kiemelt orosz a második szettet a vert helyzetből hozta vissza. Kiesett a 2004-es győztes Anasztaszija Miszkina, miután két sima szettben kapott ki Meghann Shaughnessy-től.
Marija Sarapova a második szettet majdnem elbukta
Marija Sarapova a második szettet majdnem elbukta
Marija Sarapova a második szettet majdnem elbukta
Marija Sarapova a második szettet majdnem elbukta

A második helyen kiemelt Marija Sarapova a francia Liot-val találkozott az első körben, és a „hazai pálya” előnyét élvező versenyző megnehezítette az „orosz szépség” dolgát.

Liot már az első játékban hét bréklabdát hárított, de a harmadik gémben megsérült, és ápolni is kellett. A francia versenyző 4-1-es állásnál újra ápolást kért, de ekkor már szinte biztos volt, hogy az első játszmát Sarapova nyeri.

A második szettben 2-2-es állásnál a világranglista negyvenkettedik helyén álló francia elvette az orosz klasszis adogatását, amellyel átvette a vezetést is.

Sarapova azonban rögtön visszavette a brékelőnyt, de 5-5-ös állásnál újra elvesztette szerváit, így ellenfele a játszmáért adogathatott.

Ezután azonban Loit nem bírta a terhet, és Sarapova kiharcolta a rövidítést, amelyet meg is nyert, így ő lépett a második körbe.

Meglepetésre az első fordulóban búcsúzott a három évvel ezelőtti bajnok Anasztaszija Miszkina, aki az amerikai Meghann Shaughnessy-től kapott ki két szettben.

Egyébként Miszkina volt az első orosz teniszezőnő, aki Grand Slam-tornát tudott nyerni, de azóta sérülések miatt meg sem közelíti korábbi formáját.

A korábban a világranglista második helyén is jegyzett hölgynek ez csupán a második tétmeccse ebben az évben, és nagy részben ennek is köszönhető a 6:1, 6:0-s vereség.

A harmadik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova könnyedén két játszmában jutott túl honfitársán, Bicskován, és a következő fordulóban a Miszkinát búcsúztató Shaughnessy lesz az ellenfele.

A hetedik helyen kiemelt Ana Ivanovics is könnyedén jutott tovább, miután 6:2, 6:0-ra verte a svéd Arvidssont, míg az ötödik helyen rangsorolt Amelie Mauresmo is két szettben harcolta ki a második körbe kerülést.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS)

1. FORDULÓ
Kuznyecova (orosz, 3.) – Bicskova (orosz) 6:0, 6:3
Sarapova (orosz, 2.) – Loit (francia) 6:3, 7:6
Ivanovics (szerb, 7.) – Arvidsson (svéd) 6:2, 6:0
Mirza (indiai) – Brianti (olasz) 6:1, 6:1
Pucsek (fehérorosz) – Fedossova (francia, szk.) 6:3, 6:2
Medina Garrígues (spanyol, 24.) – Lepcsenko (üzbég) 6:1, 2:6, 6:2
Lihovceva (orosz) – Csan Jung-dzsan (tajvani) 4:6, 7:5, 6:3
Hantuchová (szlovák, 12.) – Kostanic Tosic (horvát) 6:3, 6:1
Peer (izraeli, 15,) – Kanepi (észt) 6:1, 6:3
Gallovits (román) – Bargyina (orosz) 6:0, 4:0-nál Bargyina feladta
Dusevina (orosz) – Pin (francia) 6:4, 6:4
Srebotnik (szlovén, 17.) – Rogyionova (orosz) 6:1, 6:3
Shaughnessy (amerikai) – Miszkina (orosz) 6:1, 6:0
Dechy (francia) – Wozniacki (dán) 6:2, 6:7, 6:0
Pratt (ausztrál) – Pennetta (olasz) 7:6, 6:2
Safarová (cseh, 25.) – Bejgelcimer (ukrán) 6:4, 6:3
Szugijama (japán, 21.) – Birnerová (cseh) 6:3, 6:4
SZÁVAY ÁGNES (magyar) – Kremer (luxemburgi) 7:5, 6:2
Csakvetadze (orosz, 9.) – Molik (ausztrál) 6:2, 6:3
Schnyder (svájci, 14.) – Suchá (szlovák) 2:6, 6:1, 6:2
K. Bondarenko (ukrán) – Ondrasková (cseh) 6:0, 6:1
Knapp (olasz) – Azarenka (fehérorosz) 6:1, 6:1
A. Bondarenko (ukrán, 22.) – Benesová (cseh) 6:0, 6:1
Kudriavcseva (orosz) – Schruff (német) 6:1, 6:4
Craybas (amerikai) – Domínguez Lino (spanyol) 6:1, 2:6, 6:4
Mauresmo (francia, 5.) – Granville (amerikai) 6:0, 7:5
Raluca Olaru (román) – Vakulenko (ukrán, 30.) 6:4, 6:1
Dulko (argentin, 29.) – Su-Wei Hsieh (tajvani) 6:4, 6:3
Tu (amerikai) – Oprandi (olasz) 6:3, 6:4
Müller (német, 32.) – Dos Los Rios (paraguayi) 6:4, 6:4
Pucskova (orosz) – Daniilidu (görög) 7:5, 0:6, 6:3
Cibulkova (szlovák) – Szun Tien-tien (kínai) 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik