Téli olimpia: Pekingben nem sikerült, megyek tovább! – Liu Shaolin

– Kezdjük valami egyszerűbbel: boldogan tér haza erről az olimpiáról?
– Ez az egyszerűbb téma? – kérdezett vissza Liu Shaolin Sándor. Az olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Pekingben nem szerzett érmet az egyéni távokon, „csak” a vegyes váltóval állhatott fel a dobogó harmadik fokára. – Amúgy én szinte mindig jókedvű és boldog vagyok, kellett persze egy kis idő ahhoz, hogy az olimpián visszataláljak a boldog önmagamhoz, de sikerült.

– Még úgy is, hogy gyakorlatilag Pjongcsang óta mondogatja, hogy újra olimpiai bajnok akar lenni, és ez Pekingben nem sikerült?
– Tehát ez a kijelentés marad érvényben. Ha nem állítanék magam elé célokat, ha nem várnék el magamtól mindig jobb és jobb eredményeket, nem tartanék ott, ahol. Nincs ezzel gond, hiszen ez a világ rendje: Pekingben nem sikerült. Megyek tovább!

– Ezt mondogatta itt, az olimpián is, amikor kizárták az ezerméteres döntő végén. Ha a mi szívünk meghasadt, mit érezhetett ön: hogyan tudott továbblépni?
– A barátnőm nagyon sokat segített, és az edzőim is, ám alapvetően minden ilyet magamban szoktam lerendezni. Semmi értelme sincs ilyenkor másra mutogatni, és úgy élni tovább, hogy boldogtalan vagy, hogy célok nélkül telnek a napjaid – felesleges másban keresni a hibát, s azt mondogatni, valaki más tönkretette az életedet. Nem hagyom, hogy más irányítsa az életemet, s bár a finálé után azt mondtam, az utolsó versenynapon odamegyek a főbíróhoz. Eleinte hosszabb monológban gondolkoztam, szerdán már csak azt terveztem, mindössze annyit mondok neki, hogy semmi probléma.

TUDATOSAN ÉS MOTIVÁLTAN A KÖVETKEZŐ OLIMPIA ELŐTT

– Jól sejtem, hogy ezt sem tette meg?
– Nem. A férfiváltó B-döntője előtt összenéztünk, és csak annyit mondtam: helló!

– Más hetekig, hónapokig rágódik egy ennél sokkal kisebb sérelmen.
– De itt erre nem volt idő: menni kellett előre, és folyamatosan teljesíteni. Szerencsére túllendültem a nehézségeken, s bár lehet, hogy ismét lesznek, akik erősnek vélik a kijelentésemet, mégis, nem lennék Liu Shaolin Sándor, ha nem állnék fel az ilyen nehéz szituációk után. Azt nem mondom, hogy egyszerű volt…

– Szokott sírni?
– Könnyezni szoktam, legutóbb majdnem négy évvel ezelőtt tört ki belőlem a sírás: a Bohém rapszódiát néztük a moziban, s amikor a film végén felcsendült a We are the champions, elsírtam magam – ez a szám szólt a pjongcsangi olimpián is.

– Rendben, sírni nem nagyon szokott, de azt azért ne akarja elhitetni, hogy a nehézségeket angyali nyugalommal szokta elviselni.
– Ha fáradt vagyok vagy nem megy az edzés, gyakran eszembe jut, hogy odamegyek a palánk külső oldalán lévő kukához, és mérgemben felborítom, de amíg elérek odáig, megsajnálom a kukát – a kizárás után is szétnéztem, vajon mit boríthatnék fel dühömben, aztán nem csináltam semmit. Lehet, sokan meglepődnek, de érzékeny ember vagyok, nagyon is megviselnek a nehézségek, próbálom kibeszélni magamból, s van, hogy egyedül is elég vagyok ehhez, és legbelül lerendezem az egészet.

– Az ezerméteres finálé és a kizárása után nem sokkal már a buszon ült, egyedül ment vissza az olimpiai faluba. Mi történt utána?
– A szobámból felhívtam a barátnőmet. Ő nagyon sírt – megvigasztaltam, és megígértem neki, hogy összeszedem magam.

– Kicsit sem utálta meg a sportágát?
– A short trackkel együtt járnak az ilyen szituációk is. Egy idő után próbáltam a jó oldalát nézni a történteknek: nem sérültem meg, folytathatom a versenyzést, van még lehetőségem a bizonyításra.

– Elég jól összeszedte magát: két nappal később olimpiai csúcsot futott ezerötszáz méteren.
– Az első versenynapon magam is meglepődtem azon, milyen jó formában vagyok. A kvalifikációs világkupa-sorozatban nem éreztem ilyet, ezért is mondtam az edzőknek, hogy még többet dolgozzunk – arra kértem őket, ha látják, hogy fáradt vagyok, akkor se vegyenek le a terhelésből. Úgy voltam vele, inkább megyek fáradtan egy olimpiára, mint gyengébb formában. Tudtam, hogy Pekingben lesz egy hetem a rajt előtt, s akkor tudok kicsit pihenni, vagyis rápihenni a versenyre. Örülök, hogy megcsináltuk. Persze ha az eredményeket nézzük, mondhatjuk, esetemben sikerülhetett volna jobban is az olimpia, ugyanakkor tegyük össze a kezünket a váltóbronzért is. Én nagyon örülök neki, ráadásul már most érzem, hogy sokkal motiváltabb vagyok, mint voltam Pjongcsang után – akkor napról napra éltem, nem is nagyon tudtam, mit szeretnék valójában. Most jóval tudatosabb vagyok, a következő négy évben olyan erős szeretnék lenni, mint még soha.

NÉHA IGENIS MUSZÁJ KEMÉNYEBBNEK LENNI

– Hosszú az a négy év, közben jó sokszor el fog fáradni az edzéseken.
– De csak annál erősebb leszek!

– Az ezerméteres döntő és a kizárása után a fél világ a keblére ölelte, majd néhány nappal később már a népharag zúdult önre, miután a sikertelen váltóelődöntő után azt mondta, Nógrádi Bencén ment el a továbbjutás.
– Azért azt tudni kell, hogy nem egyszerű lekorcsolyázni az ötezer métert, az meg egyértelmű, hogy mindenki szeretné a legjobbját hozni ilyenkor – és utána nem sokkal van fél perced arra, hogy elmond, mi történt. Nem akartam hosszan fejtegetni, miért nem sikerült a továbbjutás: ha megviselte volna Bencét a kijelentésem, az baj lenne. De nem így történt. Egy sportolónak mentálisan nagyon erősnek kell lennie, ha sikereket akar elérni. Persze van, hogy babusgatni kell a versenyzőt, de van olyan is, amikor igenis muszáj keménynek lenni. És a társaim tudják, hogy én kemény vagyok – azt sem tagadom, volt már, hogy ezen összevesztünk, de azt is, hogy én, ahogy magamból, másokból is a maximumot akarom kihozni.

ELKÉRT AKKREDITÁCIÓVAL A PALÁNK MELLETT

– Ezért űzte-hajtotta az öccsét, Liu Shao­angot is az ötszáz méteres döntőben?
– Az egyik holland edzőtől elkértem az akkreditációt, hogy én is odamehessek a palánkhoz – Lina külön kérte, hogy ha tudok, legyek ott. A márciusi dordrechti világbajnokságon ez bevált, hiszen hangosabban kiabálok, mint az edzőnk, és Ádó akkor is hallott engem végig. Üvöltöttem is torkom szakadtából, hogy tartson ki a végsőkig – kitartott. Elmondhatatlan érzés, amikor azt látod, hogy a testvéred győz. Nagyon meghatódtam: akkor is, amikor beért a célba, akkor is, amikor ott állt a dobogó felső fokán, de akkor is, amikor sorba adta az interjúkat.

– Egy kicsi irigységet sem érzett?
– Irigységet? Ugyan, dehogy! Ádó győzelme tovább fokozta a motivációmat, azt éreztem, hogy igen, ezt meg lehet csinálni! A kisöcsém megcsinálta!

– Sosem tekint rá ellenfélként, vetélytársként?
– Ádó mindig a testvérem lesz. A legnagyobb félelmem, hogy közénk áll valami, hogy valamiért eltávolodunk egymástól – ő a legérzékenyebb pontom. Nem szeretném őt sohasem elveszíteni, ha egyszer elhagyna vagy kizárna az életéből, egy világ dőlne össze bennem.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)