Téli olimpia: norvég öröm, Stochon ment el a lengyel ezüst

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 15:21
null
Norvégia csapataranyat ünnepelhet síugrásban (Fotó: AFP)
A férfi síugrók csapatversenyét rendezték meg hétfőn, a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a norvégok szerezték meg a németek és a lengyelek előtt.

 

A verseny gyorsan háromesélyessé vált, mert a norvégok, a németek és a lengyelek eléggé elhúztak a többiektől. Két ugró után úgy tűnt, hogy a norvégok simán behúzzák a versenyt, hiszen már tíz pont is volt az előnyük, ám az utolsó két ugrójuk, Johann André Forfang és Robert Johansson nem úgy teljesített, ahogyan azt elvárták volna tőlük.

Így aztán Andreas Wellinger és Kamil Stoch alaposan lefaragott a különbségből: négy ugrás után a norvégok két ponttal vezettek a németek és öttel a lengyelek előtt. Azonban Daniel-André Tande az ötödik sorozatban alaposan lehűtötte a kedélyeket, mert az addigi leghosszabb, 140 és feles ugrással, 16 ponttal ugrott meg a németektől és 23-mal a lengyelektől.

Ez azért már tetemes előny volt, Stjernen is odatette magát, így már majdnem harminc pont volt az előny (a negyedik osztrákokat már több mint százzal előzték), de most már a lengyelek előtt, amely Stefan Hulának köszönhetően egy ponttal átvette a második helyet. A különbség a két utóbbi csapat között hat tizedre csökkent a harmadik ugrók után, és Forfang most sem vitte túlzásba, de így is 23 pont megmaradt az előnyükből.

Az utolsó sorozatban a két egyéni olimpiai bajnok meccselt tehát az ezüstéremért. Wellinger ezúttal csak 134 és félig jutott (az elsőben 140-ig), de Stoch nem tudta kihasználni a ziccert, ő is csak odáig ért el, és a kompenzációs pontok miatt végül a németek mögé szorultak. Már csak Johansson volt hátra, akinek biztonsági ugrás is belefért volna, de a két egyéni versenyen bronzérmes versenyző 136 métert teljesített, ezzel fölényesen hozta a győzelmet.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SÍUGRÁS, FÉRFI CSAPATVERSENY
1. Norvégia (Daniel-André Tande, Andreas Stjernen, Johann André Forfang, Robert Johansson) 1098.5 pont
2. Németország 1075.7
3. Lengyelország 1072.4
4. Ausztria 978.4
5. Szlovénia 967.8
6. Japán 940.5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik