Téli olimpia: Nógrádi Bence nehezen dolgozta fel az elődöntőt

2022.02.16. 14:37
null
Nógrádi jobban érezte magát a B-döntőben (Fotó: Árvai Károly)
A rövid pályás gyorskorcsolya férfi váltójának B-döntőjét megnyerő , s így az olimpia 6. helyén végző magyar válogatott legfiatalabb tagjának nehezen, de sikerült feldolgoznia az elődöntőben történteket.

Mint ismert, a rövid pályás gyorskorcsolya férfi váltójának címvédőjeként a magyar válogatott csak a B-döntőbe jutott, amit aztán sikerült megnyerni. A 6. hely megszerzése után az M4 Sport kamerája előtt először szólalt meg az elődöntő óta a magyar váltó legfiatalabb tagja, a 19 éves Nógrádi Bence, akinek rossz váltása után esett vissza a váltó, s maradt le a fináléról.

„Ez most jobb futás volt, jobban is éreztem magam. Megszokottabb volt a felállásunk ezzel a taktikával, jobban benne volt a lábamban és jobb érzés is volt így lekorizni ezt a futamot. Személy szerint örülök, hogy a váltó tagja lehettem, és hogy sikerült így befejezni az olimpiát” – fogalmazott Nógrádi, aki kitért arra is, hogyan élte meg az elődöntőben, illetve az utána történteket.

„Nehéz volt az elődöntőt feldolgozni, lelkileg átverekedni magam a történteken, de sikerült. Sokan támogattak, sok üzenetet kaptam barátoktól, ismerősöktől. Köszönöm mindenkinek, mert ezek az üzenetek is sokat segítettek abban, hogy sikerült feldolgozni a történteket a B-döntő előtt. Egy éve edzek Sanyiékkal, ez az olimpia hatalmas ajándék volt számomra” – mondta Nógrádi.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, FÉRFIVÁLTÓ

1. Kanada (Charles Hamelin, Steven Dubois, Jordan Pierre-Gilles, Pascal Dion) 6:41.257 perc
2. Dél-Korea (Li Dzsun Szo, Hvang De Hon, Kvak Jun Ki, Pak Csang Hjuk) 6:41.679
3. Olaszország (Pietro Sighel, Yuri Confortola, Tommaso Dotti, Andrea Cassinelli) 6:43.431
4. Orosz csapat 6:43:440
5. Kína 6:51.654
6. MAGYARORSZÁG (KRUEGER JOHN-HENRY, LIU SHAOANG, LIU SHAOLIN SÁNDOR, NÓGRÁDI BENCE) 6:39.713 (a B-döntőben)

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik