Téli olimpia: Kékesi Márton és Tóth Zita vezetésével bevonult a magyar küldöttség

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 14:00
null
Megjöttünk! (Fotó: Árvai Károly)
Kékesi Márton és Tóth Zita vezetésével bevonult a magyar küldöttség a XXIV. téli olimpiai játékok megnyitóünnepségének helyszínére, a pekingi Madárfészek Stadionba.

Johannes Brahms Magyar táncok című művének ismerős dallamára érkeztek meg a mieink. Két alpesi síző, Kékesi Márton és Tóth Zita vitte a magyar zászlót!

„Nagy megtiszteltetés számomra a kiválasztás. Felemelő érzés, hogy az olimpia legmonumentálisabb eseményén vihetem a magyar zászlót” – mondta korábban Kékesi Márton az MTI-nek.

A magyar küldöttség bevonulása, videón:


Micsoda látvány! (Fotó: Árvai Károly)
Micsoda látvány! (Fotó: Árvai Károly)
Az öt karika mögött (Fotó: Árvai Károly)
Az öt karika mögött (Fotó: Árvai Károly)
Így vonultak be a magyarok a stadionba (Fotó: Árvai Károly)
Így vonultak be a magyarok a stadionba (Fotó: Árvai Károly)

„Nem számítottam rá, hogy már az első olimpiámon ilyen kitüntetésben lesz részem. Ez lesz életem egyik legnagyobb pillanata és már nagyon várom!” – fogalmazott Tóth Zita.

A MEGNYITÓÜNNEPSÉG ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT!

Magasban a magyar zászló (Fotó: Árvai Károly)
Magasban a magyar zászló (Fotó: Árvai Károly)

A Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó).

Legfrissebb hírek

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
38 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
4 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
10 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20
Ezek is érdekelhetik