Téli olimpia: Johaug az első egyéni duplázó, Pónya a 97. lett

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 09:35
null
Therese Johaug az első egyéni duplázó (Fotó: AFP)
A női 10 km-es klasszikus stílusú sífutást rendezték meg csütörtökön a pekingi téli olimpián. A győzelmet a norvég Therese Johaug szerezte meg két finn, a tőle mindössze 4 tizedmásodperccel lemaradó Kerttu Niskanen, illetve Krista Pärmäkoski előtt. Magyar indulóként Pónya Sára a 97. helyen végzett.

Az egyéni indítású verseny nagyon izgalmas hajrát hozott, hiszen a legjobbak közül Johaug indult először, a többiek az ő részidejének a tudatában versenyezhettek. Így féltávnál finn riválisa több mint tíz másodperccel vezetett, ám aztán a norvég rákapcsolt és a 8.6 km-es időmérő pontnál a különbség már csak 1.3 volt. Aztán a célban már Niskanen volt lassabb, de mindössze 4 tizedmásodperccel. A bronzérmet még kisebb különbség, mindössze egytized döntötte el Pärmäkoski javára az orosz Natalja Nyeprjajeva ellenében.

Johaug lett az első olyan olimpiai bajnok Pekingben, aki két egyéni aranyérmet tudott szerezni. A szlovén síugrónő, Ursa Bogataj (egyéni normál sáncon és vegyes csapatban) és a kínai rövid pályás gyorskorcsolyázó (vegyes váltóban és – melyik magyar sportkedvelő ne emlékezne rá – 1000 méteren) Zsen Ce-vej is két aranyéremnél tart már, de abból az egyiket mind a ketten csapatban szerezték.

A versenyszám magyar indulója, Pónya Sára a 97-es rajtszámmal indult és ugyanezen a helyen végzett valamivel több, mint 13 perces hátránnyal, miután meg tudta előzni a görög Nefeli Titát a 98 tagú mezőnyből.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍFUTÁS, NŐI 10 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Therese Johaug (Norvégia) 28:06.3 perc
2. Kerttu Niskanen (Finnország) +0.4 mp hátrány
3. Krista Pärmäkoski (Finnország) +31.5
4. Natalja Nyeprjajeva (Orosz csapat) +31.6
5. Katharina Hennig (Németország) +43.4
6. Ebba Andersson (Svédország) +50.9

97. PÓNYA SÁRA +13:07.3 perc

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik