Pjongcsang 2018: Dacjuk és Kovalcsuk ott lesz az orosz csapatban

Vágólapra másolva!
2018.01.25. 13:42
Több világsztár – többek között Pavel Dacjuk és Ilja Kovalcsuk – is szerepel majd az olimpiai zászló alatt induló orosz jégkorong-válogatottban a február 9-én rajtoló pjongcsangi játékokon.

Az Orosz Olimpiai Sportolók megjelöléssel versenyző hokisok keretét csütörtökön hirdették ki. Ebben helyet kapott a 39 éves Dacjuk és a nála öt esztendővel fiatalabb Kovalcsuk is, a szentpétervári SZKA két csatára. Mindketten az észak-amerikai profiligában (NHL) is játszottak már, de az utóbbi években hazájuk elitklubjában szerepelnek. Az orosz keretben ott van Vjacseszlav Vojnov is, aki 2012-ben és 2014-ben Stanley-kupa-győztes volt a Los Angeles Kings színeiben, ám feleségének súlyos bántalmazása miatt letartóztatták, kénytelen volt elhagyni az Egyesült Államokat, és Szentpétervárra igazolt.

Dacjuk ugyancsak kétszeres Stanley-kupa-győztes, 2002-ben és 2008-ban a Detroit Red Wings alapembere volt. Neki és Kovalcsuknak a legjobb olimpiai eredménye 2002-ből egy bronzérem. Kovalcsuk 2008-ban és 2009-ben, Dacjuk 2012-ben volt világbajnok.

Az orosz válogatott Pjongcsangban olimpiai zászló alatt szerepelhet az orosz doppingbotrány miatt, és csak azok indulhatnak, akiknek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékes testülete engedélyt ad. Öt hokis – köztük az NHL-t is megjárt Szergej Plotnyikov és Anton Belov – nem kapott ötkarikás részvételi jogot.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottságnak az orosz doppingügyekről készített jelentése az orosz férfi jégkorongosokról nem tett említést. Nem vezetett be szankciókat az orosz hokisok ellen NOB azt követően sem, hogy lezárult a Denis Oswald vezette bizottságnak a szocsi doppingtesztek manipulálására vonatkozó vizsgálata. Kifogások csak az orosz női jégkorong-válogatottal kapcsolatban merültek fel.

Pjongcsangban csak a NOB engedélyező bizottsága által jóváhagyott orosz versenyzők szerepelhetnek, akik nem követtek el doppingvétséget. Az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) egy 500 jelöltből álló listát terjesztett be, akik közül a NOB 111 sportolót elutasított.

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
9 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
10 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Téli olimpia 2026
12 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
12 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
13 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
14 órája
Ezek is érdekelhetik