Téli olimpia: 50 km-en született meg az első finn arany

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 08:21
null
Iivo Niskanen szerezte meg Finnország első aranyérmét Pjongcsangban<br />AFP
Szombaton rendezték a férfi 50 km-es, klasszikus stílusú sífutást a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a finn Iivo Niskanen szerezte meg, aki az első finn győztes a mostani ötkarikás játékokon.

Ezúttal elmaradt a tömegbefutó a versenyen, mert 20 kilométer után Niskanen és a kazah Alekszej Poltoranyin elszakadt a mezőnytől, s csak az orosz Alekszandr Bolsunov próbált meg a nyomukba eredni. A kazah azonban fél táv után elfáradt, és visszacsúszott a harmadik helyre.

Az orosz úgy előzte meg a finnt, hogy kihagyta az egyik léccserét, így viszont jobb léceivel Niskanen gyorsan utol tudta érni, s ezt követően együtt haladtak az élen, két és fél perces előnnyel. Poltoranyint közben utolérte az üldözőboly, így a bronzérem sorsa nyílttá vált.

Az élen a finn egy kilométerrel a vége előtt robbantott, egy lejtőn rázta le orosz riválisát és elsőként ért a célba. Az üldözők közül az utolsó emelkedőn az orosz Andrej Larkov lépett meg, s megszerezte a bronzérmet, így ebben a sífutóversenyszámban – ezen az olimpián első ízben – érem nélkül maradtak a norvégok.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SÍFUTÁS, FÉRFI 50 KM (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Iivo Niskanen (Finnország) 2:08:22.1 óra
2. Alekszandr Bolsunov (Oroszország) +18.7 mp hátrány
3. Andrej Larkov (Oroszország) +2:37.5 perc h.
4. Alex Harvey (Kanada) +2:43.6
5. Martin Johnsrud Sundby (Norvégia) +2:43.7
6. Hans Christer Holund (Norvégia) +2:50.1

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
13 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: életben maradtak a női váltó olimpiai esélyei

Téli sportok
2025.11.27. 21:22

Kirsty Coventry elérzékenyült az olimpiai láng fellobbanásakor – videó

Téli sportok
2025.11.26. 12:03

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32

Hat orosz szánkós vehet részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken

Téli sportok
2025.11.24. 13:07

Milánó 2026: a rossz idő miatt fedett pályán gyújtják meg a lángot

Téli sportok
2025.11.24. 12:46

Milánó 2026: nézők nélkül rendezik a szánkósok tesztversenyét

Téli sportok
2025.11.20. 09:43
Ezek is érdekelhetik