Síugró-vk: Kobajasié a végső siker, Freund visszavonul

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.27. 12:48
A japán Kobajasi Rjoju nyerte a síugrók világkupasorozatát, amely vasárnap a szlovéniai sírepülő-versennyel ért véget. A korábbi világkupagyőztes német Severin Freund pedig bejelentette a visszavonulását.

A pekingi téli olimpián normálsáncon arany-, nagysáncon ezüstérmes Kobajasi nyolcadik lett Planicán, de ez is elegendőnek bizonyult számára a pontverseny megnyeréséhez, hiszen az összetettben őt követő német Karl Geiger csupán a 16. helyen zárt. A 25 éves japán sportoló 2019 után nyerte meg ismét a síugró világkupát.

Az összetettben győztes Kobajasi Rjoju ()Fotó: AFP)
Az összetettben győztes Kobajasi Rjoju ()Fotó: AFP)

 

A vasárnapi viadalon a norvég Marius Lindvik győzött – a szezonban ötödször –, ezzel összetettben feljött a harmadik helyre. A sírepülő vk-ban a szlovén Ziga Jelar lett az első.

„Az elmúlt hetekben világossá vált számomra, hogy a sportpályafutásom a végéhez közeledik. Nagyon jó évek vannak mögöttem, sok értékes tapasztalatot szereztem" – mondta el Planicán Severin Freund.

A 33 éves Freund 2014-ben csapatban nagysáncon olimpiai bajnok volt, emellett négyszeres világbajnoknak mondhatja magát: egyéniben, sírepülésben, csapatban és vegyes csapatban is egy-egy alkalommal győzött. A világkupában 22 versenyt nyert meg, összetettben 2014-ben bronz-, 2015-ben arany-, 2016-ban pedig ezüstérmet szerzett. Freund keresztszalagja 2017-ben kétszer is elszakadt, 2018 elején ismét megműtötték a térdét, ennek ellenére visszaküzdötte magát a német válogatottba.

Mint elmondta, az elmúlt két évben ismét sikeresen szerepelt, ezért úgy zárhatja le életének ezt a fejezetét, ahogyan korábban elképzelte. Egy héttel korábban Freund csapattársa, a 30 éves Richard Freitag, szombaton pedig a japán Ito Daiki jelentette be visszavonulását a síugrók közül.

SÍUGRÓ VK
PLANICA, SZLOVÉNIA

1. Marius Lindvik (norvég) 455,1 pont (1. sorozat: 241,5 méter, 2. sorozat: 245,5 méter)
2. Jukija Szato (japán) 446,8 (236,5 és 242,5)
3. Peter Prevc (szlovén) 438,6 (235,5 és 240)
...
8. Kobajasi Rjoju (japán) 423,7 (235,5 és 230,5)

Az összetett világkupa végeredménye (28 verseny alapján):
1. Kobajasi 1621 pont
2. Karl Geiger (német) 1515
3. Lindvik 1231

A sírepülő világkupa végeredménye (4 verseny alapján):
1. Ziga Jelar (szlovén) 270
2. Timi Zajc (szlovén) 260,
3. Stefan Kraft (osztrák) 224

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik