Rp. gyorskori: letelt az eltiltás, Burján újra a válogatottban

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 10:34
null
Kellett egy-két hét, mire Burján Csaba visszarázódott az edzésekbe – a régi társai között (Fotó: Hunskate Media)
Egy év után visszatért a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai keretébe Burján Csaba – a pjongcsangi bajnok eltiltása december elején járt le.

 

Onnan elköszönt, ide meg (újra) be, avagy: visszatért az olimpiai keretbe Burján Csaba (PSN).

2019 decemberének elején a 26 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó a repülőtéri várakozás pillanatait és a hatalmas tömeget örökítette meg, majd ezt egy Kínát sértő mondattal posztolta az Instagram-oldalára. A Magyar Országos Korcsolyázószövetség Burjánt egy év időtartamra eltiltotta a short track válogatott edzésein és edzőtáborban való részvételtől, valamint a versenyzéstől. A pjongcsangi bajnok eltiltása december 5-én járt le.

Az eltiltás ideje alatt Burján a juniorkerettel dolgozott, majd december 7-én ismét a régi társak között húzta fel a lábára a korcsolyacipőt.

„Mivel tartottam a kapcsolatot a csapattársakkal és az edzőkkel is ebben az egy évben, az első edzés előtt nem volt bennem különösebb izgalom    – elevenítette fel visszatérése napját Burján.   –    Örömmel fogadtak a társak, de nem vittük túlzásba a visszatérésem megünneplését, már csak azért sem, mert a csapatba betört a koronavírus, így volt más, amire figyelnünk kellett. Az elmúlt egy évben kicsit más típusú munkát végeztem a juniorkeretben, ám egy-két hét alatt visszaszoktam, szépen belerázódtam az edzésekbe.”

Az olimpiai bajnok egy esztendőn keresztül dolgozott a Szabó Krisztián edző vezette fiatalokkal, ott erősebb intenzitású gyakorlásokhoz szokott, a felnőttkeretben viszont jóval nagyobb hangsúlyt kap a mennyiség, így épp jókor jött a karácsonyi szünet.

„Aki a koronavírus miatt többet kihagyott az év folyamán, vagy aki úgy érezte, hogy szüksége van rá, karácsony második napján mehetett edzésre   – mondta el Burján. –    Én végigdolgoztam az évet, a fertőzés is elkerült eddig szerencsére, így a családommal töltöttem a karácsonyt Pécsen.”

Hétfőn azonban folytatódik a munka a Gyakorló Jégcsarnokban, s bár a versenynaptárban összesen két viadal maradt, Burján Csaba úgy véli, hacsak nem történik valami, a január 22. és 24. közötti gdanski Európa-bajnokságot megrendezik.

„Egyelőre semmiféle negatív hír nem érkezett a versennyel kapcsolatban, úgyhogy bizakodó vagyok    – jegyezte meg. –    Mi úgy készülünk, hogy lesz Európa-bajnokság, és reménykedem, hogy a Gdanskban elvégzendő tesztek negatívak lesznek, így versenyezni is tudunk. A formám jó, jól megyek a jégen, azt hiszem, ott leszek az Eb-csapatban. Meglepődnék, ha nem így lenne.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik