Rp. gyorskorcsolya: Liu Shaoang megtartaná a helyét a nemzetközi mezőnyben

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 11:17
null
Liu Shaoang már elfelejtette a februári sérülését (Fotó: Micheller Szilvia)
Liu Shaoang februári sérülését már elfelejtette, és bár a csavarok továbbra is ott vannak a kezében, az FTC 21 éves olimpiai bajnoka úgy véli, biztos tagja a magyar csapatnak.

– Minden idők legizgalmasabb versenye lehet egy hét múlva az országos bajnokság, leginkább azért, mert a férfisor nagyon megerősödött. Jó az, hogy ennyien vannak?
– Természetesen mindannyiunknak fontos a magyar bajnoki cím, és komolyan is vesszük a versenyt, ám a pályafutásunk során szerzett olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmek azért mégiscsak többet érnek. Az, hogy többen vagyunk, izgalmasabbá teszi, teheti a versenyt, és a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázásnak csak jót jelent.

– Az ob egyfajta válogató is a januári, debreceni Európa-bajnokságra, de egy Liunak, vagyis akár önnek, akár a bátyjának, Shaolinnak kell féltenie a helyét a csapatban?
– Azon azért meglepődnék... Ha Shaolin és én, valamint Krueger John-Henry elesnénk mindhárom futamban az ob-n, akkor is utaznánk a világkupaversenyekre. Mert egyelőre még csak leginkább erről dönt ez az országos bajnokság.

– És a válogatási elvek értelmében az előző idényben szerzett egyéni Európa-bajnoki (arany)érem védettséget is ad.
– Igen, ez így van. De mert valóban többen is vannak olyanok, akiknek a következő hónapok szempontjából nagyon is számít, hogyan szerepelnek az ob-n, nekem is nagyon figyelnem kell, nehogy például nekem ugorjon valaki akár egy előzésnél. Szépen, tisztán, lazán szeretnék versenyezni – úgy megyek fel a jégre, hogy nem vérre menő küzdelem vár rám – ha nem sikerül valami, nem sikerül, nem fogok összetörni lelkileg.

– Immár egészséges kézzel. Februárban csúnya kéztörést szenvedett a drezdai vk-viadalon. Képes úgy edzeni és majd versenyezni, hogy nem félti a kezét?
– Már régóta nem foglalkozom azzal, hogy mi történt februárban. Néha még zsibbad, mégiscsak idegeket is vágtak a műtét során, de ezt sem veszem figyelembe. Ha elesem a jégen, még csak eszembe sem jut, hogy jaj, a kezem meg ne sérüljön.

– Csavarokkal a kezében futja végig a versenyszezont?
– Igen, az orvosommal egyeztettem, és márciusban, az idény végén veszi csak ki a csavarokat.

– Azt mondta, nem kell féltenie a helyét, de az egyik edzés után nemrégiben volt egy halk megjegyzése...
– Azt mondtam, hogy a helyemet nem féltem, tartani viszont kicsit tartok az idénytől.

– Miért?
– Jó lenne megtartani a helyemet a nemzetközi mezőnyben. Az előző évem jól indult, csak hamarabb véget ért, mint terveztem. Azt meg tudjuk, hogy a versenyzők cserélődnek, akik maradnak, azoknak is változik a formájuk, a technikájuk – ki tudja, hol lesz a helyem idén közöttük?

– Hogy érzi, a felkészülés során megtett mindent azért, hogy ott maradjon a legjobbak között?
– Bár az olimpia előtti nyári felkészülés volt pályafutásom legkeményebb időszaka, az elmúlt hónapokat is nehezen éltük meg lelkileg, mert az edzőink ismét jól megdolgoztattak minket. Egy kicsit aggaszt, hogy fáradtnak érzem magam. Volt jó néhány megkeresésem az elmúlt hetekben, és bár igyekeztem szelektálni, tényleg elfáradtam, jóval álmosabb vagyok a szokásosnál. Azt remélem, ez elmúlik november elejére, a világkupa-sorozat kezdetére.

– Ahol a korábbiakhoz képes még erősebb férfiváltó léphet jégre, hiszen immár magyar színekben versenyezhet Krueger John-Henry.
– Biztosan voltak nehezebb periódusai, de alapvetően szerintem jót tett John-Henrynek, hogy az olimpia után pihenhetett, és az országváltásra vonatkozó szabályok miatt csak az edzésekre koncentrálhatott. Hogy csapatban jól teljesít majd, abban biztos vagyok, de az egyéni az más. Arra például nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz majd a debreceni Európa-bajnokságon, ha mondjuk hárman, Shaolin, John-Henry és én indulunk az egyéni távokon. Hogy mi a testvéremmel összedolgozunk, és ha úgy adódik, segítjük egymást a jégen, egyértelmű, de vajon milyen lesz Krueger John-Henry?

– És vajon milyen lesz a férfiváltó? Így, ilyen nevekkel sokan már most mondhatják: egy ilyen csapatnak agyon kell vernie mindenkit a versenyeken!
– Azért a férfiváltónk az elmúlt években is elég erős volt, így, hogy tovább erősödtünk, folytatódhat a sikerszéria. Hogy Shaolin és én mindent megteszünk ezért, az biztos – kettőnkön nem fog múlni!

– A váltó mellett azért fontos az egyéni eredménysor is, és...
– ...és én a pjongcsangi arany után rögtön azt mondtam, hogy szeretnék világ- és Európa-bajnok is lenni. Az utóbbi januárban Dordrechtben ötszáz méteren és a váltóval már sikerült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik