Korszakos klasszis – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2022.04.11. 00:38

Öt évvel ezelőtt ezt mondta saját magáról: „Én még ugyanolyan zöldfülűnek érzem magam, mint néhány esztendeje, bár azért ahhoz képest már van némi tapasztalatom, ám az évek még hiányoznak belőlem.”

Liu Shaoang meglehetősen visszafogottan fogalmazott, mikor önmagát jellemezte, hiszen ekkorra már volt öt világbajnoki érme, s ezek közül csak kettőt szerzett a férfiváltó tagjaként.

De akik ismerik a fiatalabbik Liu fivért, egyáltalán nem csodálkoznak ezen a megnyilvánuláson – nem csodálkoztak akkor sem, és most sem. Akkor azért nem, mert egyértelműen látszott, hogy Shaoang hatalmas tehetség, most meg azért nem, mert beszélnek helyette az eredményei.

Amelyekért keményen megdolgozott, mindig szigorúan végrehajtva az edzői utasításokat, s azért érte el őket, mert mindvégig megvolt benne az alázat.

Tudta jól, feljebb és előrébb csak akkor léphet, ha nem felejti el, honnan indult, ha nem adja fel önmagát, ha ragaszkodik ahhoz, hogy mindig önazonos legyen: tiszta szívű, tiszta tekintetű, tele alázattal.

„Ahhoz, hogy valaki igazán nagy sportoló, klasszis legyen, a kudarcok elkerülhetetlenek. Azokat is át és meg kell élni, de csak akkor kamatoznak, ha a hibákból képesek vagyunk tanulni is” – egy újabb nyilatkozat a bajnoktól másfél évvel ezelőttről.

Immár az olimpiai bajnoktól, az összetett Eb-aranyérmestől, aki a pályán folyamatosan bizonyítja már jó ideje, hogy ezek a megnyilvánulások nem csupán pusztába kiáltott szavak. Ez a fiú amilyen kemény a jégen, éppen olyan határozott a hétköznapokban is: nem harsány, nem beszél feleslegesen, nem használ hangzatos szavakat, sokkal inkább a tetteivel bizonyít.

És tele van alázattal.

Ez utóbbi tulajdonsága (is) vezette fel a világ tetejére.


Újra.

Az egyéni olimpiai bajnoki címe után Montrealban, a világbajnokságon is tarolt.

Ahogyan Bánhidi Ákos megjegyezte: „Nem hétköznapi, ahogyan ez a fiú egy világbajnokságon oktatta a mezőnyt.”

Megszokhattuk már, hogy a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere egyenes és őszinte ember, szavait és mondatait vállalja akkor is, ha az sokaknak esetleg nem tetszik, ám én nem csak a személyes szimpátiám okán nem szállnék vitába vele ezúttal sem – kiváltképp, mert a szakember Montrealban sokunk véleményét is megfogalmazta: „Shaoang korszakos klasszissá nőtte ki magát. Ötvenévente születik ilyen sportoló, s nem Magyarországon, az egész világon.”


És ez vitathatatlan.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
5 órája

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
2026.07.21. 23:19

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.21. 23:18

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:16

Régi idők új focija – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.20. 00:52

Fél nap – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.19. 00:08

„Americanos” – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.17. 23:16

A tökéletesség modellje – Csinta Samu publicisztikája

Torna
2026.07.17. 23:14