Rp. gyorskorcsolya: Liu Shaoang nyert 1000 méteren, és megvédte összetett vb-címét

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 21:19
null
Mindhárom egyéni számában világbajnok lett Liu Shaoang (Fotó: Getty Images)
Megnyerte az ezerméteres döntőt is Liu Shaoang, így már a 3000 ezer méteres szuperdöntő előtt világossá vált, hogy a fiatalabbik testvér megvédte összetett világbajnoki címét a montreali vb-n.

 

Nagyon elfáradtam. De a testem hiába fáradt, mentálisan nincs probléma.”

Mindezt Liu Shaoang nyilatkozta szombaton – miután előbb 1500 méteren, majd ötszázon szerzett világbajnoki aranyérmet.

És zárt 10/10-es mutatóval.

Merthogy pénteken és szombaton tíz futamban lépett jégre a fiatalabbik Liu, és minden alkalommal először haladt át a célvonalon.

Aztán jött a tizenegyedik győzelem, hiszen Liu Shaoang megnyerte a negyeddöntős futamát vasárnap ezer méteren.

Majd a tizenkettedik: az elődöntős siker azt jelentette, hogy egyéni olimpiai bajnokunk ezer méteren is a fináléba jutott.

Lett belőle 13!

Liu Shaoang elképesztő futással megnyerte az ezer méteres döntőt is, és ezzel a 3000 méteres szuperdöntő előtt eldőlt, hogy megvédte címét összetettben is.

És akkor összegezzünk – hosszabban is akár.

Liu Shaoang szombaton a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás első világbajnoki címét szerezte 1500 méteren.

Ő az első olyan short trackesünk, aki egy napon két aranyérmet szerzett.

Ő az első olyan korisunk, aki megvédte világbajnoki címét.

Szombaton ötszázon.

Vasárnap az összetettben – ez utóbbival is sporttörténelmet írt.

És a „saját” kis történelemkönyvét is tovább írta, hiszen a vasárnapi ezer méteres aranyérem hiányzott már csak az egyéni vb-címek közül neki.

De összegezhetünk rövidebben is.

Így: Liu Shaoang káprázatos hétvégét zárt Montrealban, és újabb négy (!) egyéni világbajnoki címmel térhet haza.

VILÁGBAJNOKSÁG, MONTREAL
1000 méter. Férfiak. Világbajnok: Liu Shaoang (Magyarország) 1:25.462,
2. Li Dzsun Szeon (Dél-Korea) 1:25.529, 3. Kvak Jun Gi (Dél-Korea) 1:25.662, ...9. Nógrádi Bence (Magyarország, 10. Jászapáti Péter (Magyarország). Nők. Vb: Csoj Min Dzseong (Dél-Korea) 1:27.656, 2. Kim Boutin (Kanada) 1:28.076, 3. Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:29.144, ...16. Kónya Zsófia (Magyarország), ...19. Jászapáti Petra (Magyarország)
Férfiak.
3000 m-es szuperdöntő: Dion Pascal (kanadai) 4:42.214, 2. Li Dzsun Szeon 4:42.306, 3. Knegt (holland) 4:42.721, ...7. Liu Shaoang 5:18.284.Az összetett verseny végeredménye. Vb: Liu Shaoang 104 pont, 2. Pascal Dion (Kanada) 63, 3. Li Dzsun Szeon 55, ...19. Nógrádi Bence, 20. Jászapáti Péter
Nők.
3000 m-es szuperdöntő: 1. Csoj Min Dzseong 5:05.641, 2. Boutin 5:05.734, 3. Szeo Vi Min (dél-koreai) 5:06.840. Az összetett verseny végeredménye. Vb: Csoj Min Dzseong 107, 2. Kim Boutin 84, 3. Xandra Velzeboer 53, ...12. Jászapáti Petra 2, ...21. Kónya Zsófia
Váltó (5000 m). Vb: Dél-Korea 6:56.709,2. Hollandia 6:56.786, 3. Kanada 6:56.87, 4. Magyarország (Liu Shaoang, Nógrádi Bence, Talabos Attila, Bontovics Balázs – Jászapáti Péter) 7:11.449.Nők. 500 méter. Vb: Xandra Velzeboer (Hollandia) 42.476,2. Kim Boutin (Kanada) 42.570, 3. Yara Van Kerkhof (Hollandia) 42.642, ...8. Jászapáti Petra (Magyarország), ...13. Kónya Zsófia (Magyarország).1000 méter. Vb: Csoj Min Dzseong (Dél-Korea) 1:27.656,2. Kim Boutin 1:28.076, 3. Xandra Velzeboer 1:29.144, ...16. Kónya Zsófia, ...19. Jászapáti Petra.3000 m-es szuperdöntő:1. Csoj Min Dzseong 5:05.641, 2. Boutin 5:05.734, 3. Szeo Vi Min (dél-koreai) 5:06.840.
Az összetett verseny végeredménye. Vb: Csoj Min Dzseong 107,2. Kim Boutin 84, 3. Xandra Velzeboer 53, ...12. Jászapáti Petra 2, ...21. Kónya Zsófia.Váltó (3000 m). Vb: Dél-Korea 4:09.683,2. Kanada 4:09.717, 3. Hollandia 4:09.779, ...6. Magyarország (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Schönborn Melinda – Somogyi Barbara)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik