Dmitrij Szavin: A páros egy ember, egy lélek
– Neve összeforrt a műkorcsolyával – honnan a szerelem?
– Már gyerekkoromban szerelembe estem a sportággal, az első pillanattól kezdve élveztem a korcsolyázást – válaszolta Dmitrij Szavin. – Aztán sok-sok év versenyzés után edző lettem. Szerintem a legnagyobb boldogság, amikor a munkád egyben a szenvedélyed, nekem ez megadatott, azt csinálom, amit igazán szeretek.
– Kiből lehet jó műkorcsolyázó, „miféle” tehetség kell ehhez a sportághoz? Mert gyakorolni lehet, fejlődni is, ám biztosan van valami, ami nélkül esélytelen, hogy jól korcsolyázzon valaki.
– A legfontosabb a hajlékonyság, vagy nevezzük rugalmasságnak, reagálási képességnek. A fizikai értelemben vett hajlékonyság fejleszthető, de az, hogyan alkalmazkodj, hogyan légy rugalmas egy hirtelen változáskor, nemigen tanulható. Az vagy benned van, vagy nincs. Nem elég tehát pusztán a tehetség, kell az is, hogy akár a másodperc törtrésze alatt reagálni tudj, és persze bírni kell a munkát is – ha ezek így együtt megvannak valakiben, bármi lehetséges.
– És ezek megvannak tanítványaiban, Pavlova Mariában és Sviatchenko Alexeiben?
– Mariát ismerem régebbről, kettejükkel három éve dolgozom együtt. Az első benyomásom az volt róluk, hogy összeillenek. Ma már ennél persze többet tudok róluk mondani, de ha röviden kellene őket jellemezni, azt mondanám, erőteljes, érzésekkel teli páros az övék. Sokat változtak az évek során, de ez így is van rendjén: ez olyan, mint egy házasság, sosem tudhatod, mikor ér véget, a legfontosabb, hogy amíg tart, boldog legyen. A fizikai munka mellett nap mint nap építeni kell egy ilyen kapcsolatot – minden téren. Az összhang nagyon fontos, egy páros valójában nem két emberből áll: egy ember, egy lélek. Mindig. Amikor korcsolyáznak, amikor mosolyognak, amikor lélegeznek.
– A magyar színeket képviselő korcsolyázóival, de a csapat többi tagjával is legendásan jó kapcsolatot ápol.
– Mindegyik kicsit a gyerekem is – van, hogy jó, van, hogy rossz gyerekem. Én pedig az edzőjük, a mentoruk és az apjuk is vagyok. A szerepeim között meg kell találnom az egyensúlyt, csak akkor lesz a közös munkából eredmény.
– Szigorú „apa”, vagy inkább engedékeny?
– Utálok üvölteni, de adódhat olyan szituáció, amikor muszáj hangosabban beszélnem – ezzel is kimozdítva a versenyzőt a gödörből.
– A Pavlova, Sviatchenko páros előbb az angers-i GP-viadalon szerzett bronzérmet, utána pedig az oszakain lett második. Elégedett?
– Örülök a két versenyen mutatott futásaiknak, de még mindig sok munka vár rájuk. Én egy-egy étkezéskor a legvégére hagyom a legfinomabb falatot – Mariáékra vetítve ezt a hasonlatot azt mondhatom, még várok erre a legfinomabb falatra, vagyis a még szebb, még jobb, már-már tökéletes teljesítményre, előadásra.
– Abból, hogy az oszakai GP-versenyen az olimpiai bajnok kínai párost is megelőzték, levonhatunk bármiféle következtetést?
– Az olimpiával kapcsolatban semmiképpen, én sem teszem, ahogy a versenyzőim sem: nekik mindig azt mondom, csak a pillanatra figyeljenek, és kizárólag saját magukért korcsolyázzanak. Amikor „összeraktuk” ezt a párost, tudtuk, jók lehetnek együtt, azt is, valami nagy eredményt is elérhetnek, de csak lépésről lépésre haladva. Egy biztos, képesek arra, hogy életük legjobbját a legnagyobb versenyen korcsolyázzák.
– Szoktak egyáltalán beszélni az olimpiáról?
– Arról nem nagyon kell, minden versenyzőmnek, így Alexeiéknek is azt mondom minden jégre lépés előtt: élvezd, amit csinálsz. Edzőként akkor vagyok boldog, ha azt látom, boldogok a tanítványaim. Ha szívből korcsolyáznak, nagy baj nem lehet. Minden sportágra igaz, a miénkre is: ha pusztán azért csinálod, hogy érmet szerezz egy nagy versenyen, nem leszel sikeres, ha viszont magadért küzdesz, bármi megtörténhet.
| Akár a GP-döntő is összejöhet |
 A Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az év túlnyomó többségében Szocsiban készül egy nagy műhelyben, amelynek egyik vezetője Dmitrij Szavin. |
