Thomas Bach cáfolta a híreket, amelyek szerint a cortinai olimpiai központ nem készül el időben

K. Zs.K. Zs.
2025.02.06. 12:49
Thomas Bach a csütörtöki milánói ünnepségen (Fotó: Getty Images)
Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a részvételével ünneplik csütörtökön Olaszországban, hogy pontosan egy év van hátra a 2026-os milánói-cortinai téli olimpia rajtjáig, melyre minden készen áll majd a szervezők és a NOB-elnök ígérete szerint.

A NOB vezetője az ünnepi rendezvények előtt még Giorgia Meloni olasz kormányfővel egyeztetett szerdán Rómában az előkészületekről.

„Az itteni ötkarikás játékok felejthetetlen elegyét kínálják a sportnak, valamint az olasz hangulatnak és kifinomultságnak” – vélekedett Thomas Bach azon a csütörtöki milánói ünnepségen, amelyen hivatalosan meghívta a sportolókat az olimpiai részvételre.

A német sportvezető és a helyi szervezőbizottság tagjai is cáfolták azokat a híreket, melyek szerint a bob-, szánkó- és szkeletonversenyeknek otthont adó cortinai központ nem készül el időben, március végére. Az eseményen az is elhangzott, hogy a jégkorongtornának otthont adó milánói Santa Giulia Aréna építése szintén megfelelő ütemben halad.

„Tisztában vagyunk azzal, milyen feladatok állnak előttünk az elkövetkező egy esztendőben, ugyanakkor garantálhatom: az a célunk, hogy Olaszország csodálatos műsort kínáljon a világ nézőközönsége számára” – fogalmazott Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke.

Az Európa középső térségében enyhébbé és kiszámíthatatlanabb vált telek miatt a szervezőknek fel kell készülniük az esetlegesen hiányzó hó pótlására is, s amint ezúttal is elhangzott, készek lesznek műhóval lefedni a pályákat szükség esetén.

A versenyhelyszínek egymástól messze helyezkednek el Észak-Olaszországban, a két központot, Milánót és Cortina d'Ampezzót több mint négyszáz kilométer választja el egymástól, ezek mellett további öt helyszínen zajlanak majd az ötkarikás játékok, köztük a férfiak alpesi síversenyeinek otthont adó Bormióban.

A téli olimpiát 2026. február 6. és 22. között rendezik meg, míg a paralimpiára március 6. és 15. között kerül sor.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Panaszt tettek Gianni Infantino ellen a NOB-nál

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:49

Az északi összetett kikerült a téli olimpiai programból

Téli sportok
2026.07.07. 18:32

Átmenetileg felfüggeszti az Orosz Olimpiai Bizottság eltiltását a NOB

Egyéb egyéni
2026.07.07. 17:23

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

A NOB az üzbégek két évvel ezelőtti olimpiai debütálására emlékszik

Foci vb 2026
2026.06.17. 14:57